Dolgozatom témájául Abaúj vármegye Árpád-kor településeinek vizsgálatát választottam. Ez a megye az Árpád-korban rendkívül sűrűn települt be, 250. oklevélben említett, lakott helyet ismerünk ez időből. Ezek közül 70 település az idők folyamán elpusztult. Régészeti kutató munkát csak a mai Magyarország területén végezhettünk, ezért a ma Szlovákiába eső településeket csak a településtörténeti következtetések során vettük figyelembe. Kutatásaink alapját azok az elpusztult falvak képezték, amelyeknek helynévben megmaradt a nevük, ez szám szerint 28 település. Ezek feltételezett, vagy többé-kevésbé meghatározott helyén terepbejárást, illetve két esetben hitelesítő ásatást végeztünk. Az ásatások helyét a terepbejáratási eredményeket és a források adatait egyeztetve választottam ki. Kemejre azért esett a választásom, mert a lelőhely meglehetősen nagy kiterjedésű, és a falu hosszú időn át szerepel a forrásokban, Kelecsényre pedig azért, mert bár a lelőhely kisebb mint a kemeji és nem is tisztán középkori, itt a források toronyhelyet említenek. A tornyok, várak, várkastélyok középkorban betöltött óriási szerepére Fügedi Erik kutatásai világítanak rá.
Képgarancia: Alba Litera saját kép. Szerkesztő: Szombathy Viktor Kiadó: Panoráma Kiadás éve: 1976 Oldalszám: 339 Kötés: Vászon, védőborítóban Nyelv: Magyar Állapot: Jó ISBN: 9632430840 Mér...
Online ár:
1 000 Ft
Online ár:
1 480 Ft
Online ár:
999 Ft
Online ár:
3 190 Ft