E dokumentációs munka, mely magába foglalja az utolsó húsz esztendő minden hitelesített visszaélését, amit a román kormányhatóságok az erdélyi magyarokkal szemben elkövettek, felsorakoztatja mindazokat az erőfeszítéseket, amiket az Erdélyi Világszövetség amerikai csoportjai Washingtonban kifejtettek abból a célból, hogy az amerikai kormányok figyelmét felhívják ezekre a visszaélésekre...
Wass Albert összeállítása sajtótörténeti és diplomáciai szenzáció! Soha senki nem kísérelte meg egybegyűjteni azt a hihetetlen mennyiségű információt, ami az Erdélyben zajlott magyarellenes politikáról jelent meg a "nyugati" sajtóban: mert eleddig elhallgatták és elhallgattatták...
A kötet elsősorban a román kommunizmus Erdély-politikájának története, egyben a Securitate bűneinek bemutatása, valamint a kommunista Bukarest magyarellenességének hiteles és dokumentált anyaga. Az amerikai politika és közvélemény elől ügyesen elrejtett történetek napvilágra kerülése oda vezetett, hogy az amerikai kormányzat a nyolcvanas évekre felülvizsgálta Románia-politikáját, és megvonta a gazdasági kedvezményeket a diktatórikus országtól.
Az Üzenet haza írásai Wass Albert amerikai előadásainak szövegét tartalmazza, melyek rávilágítanak arra a heroikus munkára, amit a szerző és az általa alapított-képviselt szervezetek végeztek az erdélyi magyarság problémáinak feltárása és világgá kürtölése terén.
"Az ezüsthíd, akár az aranyhíd, a Balaton szépséges fénytüneménye. Az aranyhíd a felkelő és a lenyugvó nap, az ezüsthíd a hold visszfénye a vízen. Minél magasabban jár a hold, annál ezüstösebb a hí...
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Akciós ár:
2 793 Ft
Korábbi ár: 2 793 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján