Nagy sikerű sorozatának utolsó könyvében Vujity Tvrtko a tőle megszokott, hihetetlenül izgalmas, olykor könnyfakasztó vagy éppen mulatságos történeteket mutat be. Az Utolsó pokoli történetek segítségével olyan helyekre is eljuthatunk, ahová senki sem jár. Keresztül-kasul beutazhatják a földet, Amerikától Albániáig, a brazil őserdőtől az afrikai sivatagig. A tv2 Pulitzer-emlékdíjas riportere több mint húsz fejezetben meséli el lebilincselő történeteit. Tvrtko észak-koreai küldetése igazi világszenzáció, hiszen a "kommunista mennyországba" a legritkább esetben engednek be idegeneket. Most mégis bepillantást nyerhetnek a világ legzártabb országának szigorúan őrzött titkaiba, a sokkoló hatású Rákosi Mátyás Magyar Kórház mindennapi életébe. A könyv bemutatja az AIDS gyermekeinek nyomorúságos életét. A kicsiket, akiket születésük után egyszerűen halálra ítéltek. Láthatják, hogyan dolgoznak a halálhamisítók, azok az orvosok, akik "meggyilkolják" a már halott embereket. Olvashatnak Máriáról, aki háromhetes nászútra Albániába utazott, aztán hatvan évig, haláláig nem térhetett haza onnan. Ez a könyv más, mint a sorozat korábbi kötetei, hiszen ezúttal a szerző saját pokoli történeteibe is betekintést enged. Megtudhatják Tvrtko legféltettebb titkait, mennyire rettegett, hogy beteg gyermeke születik csernobili utazása miatt, és azt is, mit érzett akkor, amikor menekülés közben átesett egy holttesten. Pokoli vallomás ez egy közel sem pokoli riportertől.
Szívfacsaró és szellemes memoár az iCarly és a Sam és Cat sztárjától. #1 NEW YORK TIMES BESTSELLER #1 NEMZETKÖZI BESTSELLER TÖBB MINT 2 MILLIÓ ELADOTT PÉLDÁNY! Jennette McCurdy hatéves koráb...
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Bevezető ár:
4 800 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Akciós ár:
1 500 Ft
Online ár: 4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
7 650 Ft
Eredeti ár: 8 999 Ft