Ez a könyv az 1991-ben megjelent Racionalitáson innen és túl második kiadása. A szerző már akkor is a jelen címet adta, amely a kiadó profiljához akkoriban túl komolytalannak tűnt. Nos, a profilt azóta rugalmasabbá tették a piac igényei, és noha tartalmi szempontból a kiadó igyekszik megalkuvás nélkül ragaszkodni a tudományossághoz, a forma és a stílus könnyedebb és változatosabb lett. Így ma megengedi magának és a szerzőnek, hogy az újabb kiadás eredeti címen jelenjék meg. Az első kiadás előszavában Kuczka Péter a következőket írta: A szerző Amerikában, egy pszichofizikai intézetben töltött esztendejéről szóló beszámolója lenyűgöző olvasmány Nem volt még könyv a kezemben, amelynek Amerika-képét ennyire meggyőzőnek éreztem volna. A gondolkodásnak, a cselekvésnek, az életnek ugyanaz a szabad szemlélete érződik a kötet tájleírásaiból és embereket jellemző történeteiből, mint a laboratóriumi munka, az Ismeretlent tehát az embert kutató tevékenység részletes, pontos és hadd mondjam ki még egyszer tudományos ismertetéséből.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Szemlélődjünk! - javasolja Byung-Chul Han, hogy ezzel ellensúlyozni tudjuk a gyorsulásként érzékelt időzavart és a mélyén meghúzódó diszharmóniát. Az esszé izgalmas történelmi időutazáson keresztül...
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
4 335 Ft
Eredeti ár: 5 099 Ft
Online ár:
2 090 Ft
Eredeti ár: 2 200 Ft
Online ár:
2 890 Ft
Eredeti ár: 3 400 Ft
Online ár:
5 079 Ft
Eredeti ár: 5 975 Ft
Online ár:
2 117 Ft
Eredeti ár: 2 490 Ft