Loana királynő titokzatos tüze

Összefoglaló

FÜLSZÖVEG
Képeskönyvet tart kezében az olvasó. De a világhírű tudós mester legújabb, ötödik regénye nemcsak ebben más, mnt az előzőek, hanem abban is, hogy az illusztrációk - valahai iskoláskönyv- és divatlapképek, mozgósító plakátok és színes képregényfigurák minden mennyiségben, plusz balillaindulók és érzelmes slágerszövegek a múlt század harmincas és negyvenes éveiből - az eddigi legszemélyesebb Eco-regényhez, valóságos ifjúkori önportréhoz kínálnak kultúrhistóriai hátteret. A regény persze most is regény. Az elbeszélő (hatvanas antikvárius) kómából ébred, és éppenséggel semmire sem emlékszik, ami személyes. Fejből citálja a fél világirodalmat, tudja, ki volt Napóleon, tudja, hogyan kell autót vezetni és fogat mosni, de nem tudja magáról, hogy kicsoda. A válaszért meg kell dolgoznia; de fordított Proust-hősként ő - érzéki emlékek híján - nem az eltűnt idő, nem a kor, nem a szavak, hanem eltűnt érzéki önmaga nyomába kell hogy eredjen. Gyerekkorának helyszínére, egy vidéki házba visszavonulva nekilát tehát, hogy az ottani padláson őrzött poros folyóirat-, képregény-, brosúra-, és ponyvaregényfüzet-kötegek, valamint 78-as fordulatszámú bakelitlemezek segítségével az alapoktól építse újra magában a saját személyiségét... Elég az hozzá, hogy hülye egy történet volt. De úgy járhattam vele, mint Pipino úrral. Olvas az ember kicsi korában egy tetszőleges történetet, majd az emlékezetében tovább szövi, alakítgatja, felmagasztosítja, és végül akár mítosszá is avathatja a legegyszerűbb semmiséget. Tény, hogy nyilván nem maga a történet termékenyítette meg az én szunnyadó memóriámat sem, hanem a címe. A titokzatos tűz elbűvölő kifejezés lehetett, a lágyan csengő Loana névről nem is beszélve, még ha a viselője amúgy egy bajadérnak öltözött szeszélyes kis csitri volt is. A gyerekéveimben - sőt talán később is - nem egy képmás, hanem egy hangkép lett rajongásom tárgya. A "történelmi" Loana feledésbe merült, én pedig újabb titokzatos tüzek hangsugallatait követtem. És sok-sok évvel később, romokban heverő emlékezettel is a nevét hoztam most működésbe egy ilyen tűznek, hátha az segít az elfeledett gyönyörűségek visszfényén eligazodnom. A köd még mindig és már megint ott gomolygott bennem, csak egy-egy cím visszhangja lyuggatta át itt meg ott