Két kor mezsgyéjén

Összefoglaló

A cseh/szlovákiai magyar irodalmi lexikon azt írja Turczel Lajosról: „… irodalom- és művelődéstörténész, kritikus… az ötvenes évek elejétől részese, alakítója a cseh/szlovákiai magyar tudományos és kulturális életnek… Fontos szerepe volt az 1945 utáni jogfosztottság és lakosságcsere következtében összeszűkült irodalmi élet felerősítésében. A kezdeti nehéz helyzetben nevelő írásokra volt szükség…” Gyakran és joggal tették fel a kérdést: kicsoda is valójában Turczel Lajos? Tanár? Irodalomtörténész? Kritikus? Kutató? Művelődéstörténész? Ha megpróbáljuk őt és munkásságát a szellem és a gondolat útjain követni és figyelni, akkor úgy tűnik: Turczel Lajos mindez együtt. Akármelyik minősítő „címkét” kapná, bizonyos: szenvedélyes kutató, aki tanítani kívánt. Úgy is megfogalmazhatjuk: Turczel Lajos a mikrofilológia és a szintézis kutatója és tanára volt. A pálya kezdetén, az ötvenes években ő honosította meg az ún. „pedagógiai kritikát”, vagyis a tanítva-nevelve kritizálást. Ő szépen akart nevelni, okosan rávezetni a lényegre. Ez érvényes az egymás után sorjázó köteteire, értékes egyetemi jegyzeteire és az általa szerkesztett könyvekre és antológiákra. Pályája első harmadában tehát mint kritikus jelentkezett. Saját bevallása szerint Fábry Zoltán Harmadvirágzás című kötete orientálta őt a kritikusi pályára. Megértő és mégis szigorú bírálóként lépett fel; követve Erdélyi Jánost s az egykori hármas elvet: „Szeretettel, aggodalommal és szigorúsággal”. Ő is így kapta az első leveleket Fábry Zoltántól.

Csak utóbb, az 1960-as évek második felében – a Két kor mezsgyéjén megírásának, illetve megjelenésének idején – jelentkezett az irodalomtörténetet író Turczel Lajos. Ez a mű, s az e mögött meghúzódó komplex kutatási szándék állította elénk azt a Turczel Lajost, aki rendkívül igényesen és körültekintően kutatta fel a szlovákiai magyar irodalom és művelődés legkisebb szegletét is. Egy ízben úgy nyilatkozott erről a munkáról, hogy „egész életemben kisebbségi ember voltam, a nemzetiségi lét minden változását átéltem. Könyveimről, kivált a Két kor mezsgyéjén-ről talán még azt is állíthatnám, hogy a szlovákiai, illetve a csehszlovákiai magyar kisebbség életrajza. És hát sohasem felejtettem el, hogy pedagógus is vagyok”. Azt is elmondta e kötetéről, hogy „főleg azért írtam, hogy a jogfosztottság utáni tapasztalatlan új értelmiségünket és olvasóközönségünket a kisebbségi hagyományainkba beavassam… és… a megrendült identitásérzést erősítsem…” A művelődéstörténet „viszonylatában én a nagyvonalú teljes kép kialakítására törekedtem…”

Mindezzel azt is igazolja, amit a pedagógiai kritikáról vallott, s azt is, hogy Turczel Lajos nem „csak” irodalomtörténész volt.