Ismét új albummal jelentkezik Tóth Zoltán gitáros dalszerző, a Republic zenekar egykori alapító tagja, a csapat számos slágerének szerzője, aki a zenekar alapítástól több mint húsz éven keresztül, Cipő 2013-ban bekövetkezett haláláig a zenekar oszlopos tagja volt.
Zoli nevéhez volt köthető a Republic jellegzetes hangzása, a folk, a rock és a beat elemeivel kevert dalok, albumok védjegyszerű hangszerelése, valamint számos sláger is. Ezúttal azonban az előző albumhoz hasonlóan Zolinak nem volt szüksége énekre és szövegre gondolatai kifejezéséhez. Már a dalíráshoz is úgy látott hozzá, hogy instrumentális albumot készít. Ennek eredménye az október 28-án megjelenő, tizenegy saját dalt tartalmazó A bolhapiac tündérei II. című album, mely a Képeslapok alcímet kapta. A nagylemez dalaiban megtalálható a Repbulicból jól ismert hangulat. Mindez azonban ének nélkül: a vokálok szerepét Zoli gitárja veszi át.
Közreműködött:
Tóth Zoltán András: gitárok, billentyűk, Tarkó Nagymengyi Dóra: hegedű, Szűcs Dóri: népi hegedű, Gulyás Ferenc: népi hangszerek
1. Líd varázs
2. Levél Moszkvából
3. Kárpátok virága
4. Levante felett
5. Ahol a folyók találkoznak
6. Verlaine park
7. Japánkert
8. Tüzek földjén
9. Visszhangok völgye
10. Az arany kontinens
11. Az utolsó föld
A nyolcvanas évek magyar underground színterének egyik legigényesebb zenekara a Sexepil volt. Hosszú évek lemeztelenségét követően 2014-ben, egy jelenős átalakulás után jelent meg Your Scream is Mu...
Online ár:
1 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján