Péter egy Amerikában élő tanár, aki már húsz éve Chicago városában tanít egy jó nevű egyetemen. Fia, Bence Magyarországon, Budapesten él ötéves kisfiával, Péter unokájával, akiket csak nagyon ritkán látogat meg. Rideg és tárgyilagos ember, aki csak a munkájának él, szabadidejében pedig a szakkönyvei írásával van elfoglalva. Idővel azonban hatalmába keríti szervezetét egy rákos daganat, amellyel későn fordul orvoshoz. Az erősen javallott kemoterápiás kezelésnek sem hajlandó alávetni magát, az orvos pedig közli vele, hogy így legfeljebb három hónapja lesz hátra az életből. Ekkor minden teljesen megváltozik körülötte, átértékeli addigi életét. Az eltemetett ember egy kisregény, amely a halállal való szembenézést és az élet körforgásába való visszatérésnek igyekezetét mutatja be. Ezt számos könnyedebb, valamint komolyabb hangvételű novella és elbeszélés követi. Ez a könyv rövidesen nyomtatott formában is megjelenik, érdeklődni az alexblogja.hu weboldalon lehet.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
"Szabadságot akartam, és nem tudtam, hogy a szabadság boldogsággal vagy boldogtalansággal jár-e. Az ember mindig a szabadságot választja, nem?" Görcsi Péter első regénye Magyarországon, Angliá...
Online ár:
3 299 Ft
Online ár:
3 999 Ft
Akciós ár:
2 400 Ft
Online ár: 3 199 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján