Iratos dombon - Dedikált

Összefoglaló

"A véletlenek játéka egy ember léte, hogy megszületik a világra. De azután már bugyrában az ősöktől örökölt tulajdonságok sokasága. Az már törvényszerű. Azt a bugyrot nem lehet letenni. Cipelni kell. Meghatározza az ember sorsát, jól és rosszul. Ha fölismeri a terhét hordó ember, hogy mi minden létezik hozományában, s élni tud vele, úgy boldogulhat. Ha a rossz tulajdonságait is fölismeri, fékezi, kormányozza, azzal is előrébb megy. Ha nem ismeri föl önmagát - csak vergődik ösztönei örvényében. Annak a bajuszát más pödri, nem ő maga. Boldog? Szolnak ilyet a bibliában is, hogy boldogok a lelki szegények...Valahogy nem tudom irigyelni a sorsukat.
Eszemben soha meg nem fordult, hogy mióta is ismerem a 282 házas, 1100 lelkes falut. Meg vagyok győződve, hogy születésem előttről. Számomra a falu egy meleg ház, egy uját szopó óvoda, egy zsivajgó iskola, egy kenyéren élő, egy kútból ivó, egy határon, egy tsz-ben buzgólkodó család.
A falu megrajzolásához készültömben elképzelem, hogy házról házra járva benyitogatok a portákra. De melyik szélén kezdjem? A kocka alakú településen négyutcányi szélső háza van.
Bemehetnék a kertlábak felől is. De azt nálunk nem nagyon szeretik. Rám bámulnának:
- Hát téged mi szél vert ide? De régen láttunk!
Másik helyen:
- Hát maga kicsoda? - reccsentenének rám, mivel csak hiszem, hogy a régi házban a régi család lakik.
Mindegy, merről kezdem?"