Az El Camino - Az út és a Tibetben a lélek után Tolvaly Ferenc újabb lélekutazásra vállalkozik. Keresi a mulandóban az örökkévalót, a nyugvópontokat és a pillanatokat, amikor az élet legyőzi az időt. A regény főhőse, a Németországban élő magyar agykutató keresztúthoz ér: elveszti a feleségét, és nem sokkal ezután súlyos, rejtélyes betegség viszi el fiát is. Mit kezdjen magával? Mennyit ér kapaszkodója, az egzakt tudomány? Hogyan kerülhet közelebb saját lelkéhez, amikor eddig keveset törődött érzelmekkel, indulatokkal, ösztönös felismerésekkel, s legfőként: nem volt benne hit. Fájdalmas önkereső és öngyötrő út vár rá, amelynek kiindulópontja az egzotikus, ellentmondásos Marokkó. Hősünk itt ismerkedik meg mindazokkal, akik a lelki békéhez és a megnyugváshoz vezető utat az iszlám hiten és bölcsességen keresztül mutatják meg neki. Belső utazásán kezdi megtalálni önmagát, megtanul elfogadni egy másik világot, egy idegen szemléletet, s vele együtt mi is megismerhetjük közelebbről az iszlám számunkra nehezen hozzáférhető világát. Elkísérjük a tudóst a mekkai zarándoklatra, ahol ugyanazt halljuk, mint bárhol, amikor a békesség utáni óhaj kap hangot, ahol bizonyossá válik, hogy a megélt hit, a megismerés, a szeretet és az egymáshoz vezető út lehet az összetartó erő, s a közös újraszületés záloga. Teljes idő: 256 perc
Előadja: Galkó Balázs
Mátyás király álruhás kalandjai között ennek a történetnek az a különlegessége, hogy nem csak leteszi a koronát, hanem egyben udvari bolondja, Mujkó fejére is teszi. Ő fogadja a szokatlan kéréssel ...
Akciós ár:
3 220 Ft
Korábbi ár: 3 680 Ft
Eredeti ár: 4 600 Ft
Online ár:
5 525 Ft
Eredeti ár: 6 500 Ft
Online ár:
2 890 Ft
Eredeti ár: 3 400 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
4 080 Ft
Eredeti ár: 4 800 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján