Könyvünk a magyarországi felekezetek legszebb és legkvalitásosabb imahelyeit mutatja be az Árpád-kortól napjainkig. A szakrális építészet fejlődését követi nyomon az első templomok, kápolnák és zsinagógák megjelenésétől a kortárs ökumenikus szellemiséget tükröző egyházi épületekig a liturgia változásai által bekövetkezett fejlődésen és az egyes korok művészeti ízlésén keresztül.
Nemcsak olyan ikonikus épületek jelennek meg a képeken, mint a Szent István bazilika, a budavári Nagyboldogasszony templom vagy a Dohány utcai zsinagóga, hanem Magyarország számos olyan, kevésbé ismert kvalitásos szakrális épülete, mint a mohácsi fogadalmi templom, a szentendrei Blagovesztenszka szerb ortodox templom, a siófoki evangélikus templom vagy a pécsi egykori Gázi Kászim pasa dzsámija.
Az olvasó ezen imahelyek alapítóit és építtetőit ismerheti meg, sőt Magyarország legelismertebb építészeiről, s a hazai iparművészet legtehetségesebb alkotóiról is olvashat, akiknek legszebb freskóinkat, oltárképeinket, szobrainkat és üvegablakainkat köszönhetjük.
Ez is elérhető kínálatunkban:
A Hazajáró című honismeret-turisztikai magazinműsor második képes könyvét veheti kézbe az Olvasó, amely a Hazajáró végtelen útjának egy-egy elkapott pillanatát örökíti meg. A 320 oldalas, több mint...
Online ár:
6 375 Ft
Eredeti ár: 7 500 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján