A könyvet az általános építészeti kultúráltság jobbításának szándéka hívta létre. Elsősorban a vizuális neveléssel foglalkozóknak szól, a leendő rajz-, környezetkultúra- és technika tanárok képzésében kíván segítséget nyújtani, hiszen nekik a legfontosabb, hogy a témát átfogóan ismerjék és értsék. Éppen ezért a könyv első négy fejezete a tudnivalókat rendszerbe foglalva ismerteti, majd az ötödik fejezet valós példákkal világítja meg és teszi érthetővé az elméleti alapvetést. A mű ezen a területen hiánypótló. Az építészeti nevelés fontosságával éppen ellentétben még rejtetten is alig létezik oktatásunkban. Ez az összefoglaló, példákkal illusztrált vademecum szélesebb körben is ajánlható a téma iránt érdeklődő középiskolás diákoknak, vagy a környezetüket jobban megérteni kívánó felnőtt olvasóknak, de a szakirányú felsőoktatás első évfolyamain is hasznos lehet. A szerző tervező építész, szakíró, sokéves oktatói gyakorlattal rendelkezik, a környezetkultúra tananyagának egyik megalkotója.
Ismertető: Száz csodálatos épület, emlékmű, nagyszerű műszaki alkotás leírása és bemutatása színes képekkel. Az emberi kultúra 10000 évének mesterművei földrészenként csoportosítva, időrendi sorre...
Online ár:
890 Ft