Ferike szó szerint a szülei szeme, hiszen a kisfiú szülei vakok 11 évet átívelő megható családportré.
Kati és Győző átlagemberek. Ők is mindennapi gondokkal, a szokásos együttélési nehézségekkel küszködnek. A helyzetük mégsem átlagos, mert világtalan emberpárként gyermeket vállaltak. Ferike egészséges. Születésétől kezdve két éven át időnként felvételeket készítettünk náluk, megismételhetetlen helyzetek, belső monológok, küzdelmeik sora megmutatásával Szemünk fénye címmel született meg a sikeres filmünk. Tíz jelentős nemzetközi fesztiválon szerepelt és rangos díjakat, elismeréseket kapott. Ferike négy évesen kezdi érteni, hogy szülei nem látnak, kameránk előtt történik a felismerés. 9 - 10 - 11 évesen pedig már a szüleiről gondoskodás felnőttes gondolatokat is ébreszt. Ő a szülei szeme, szó szerint. Miközben igazán gyerek az iskolában lehet. Ma már együtt énekel az édesanyjával, Győző pedig a számítógép kezelésében ad át rengeteg tudást kisfiának. Ő pedig segíti szüleit a maga módján, szinte ösztönösen. Hármójuk egymásrautaltsága különösen sajátos és nem problémamentes. Gyakran utaznak, a fővárosba is, pl. múzeumok, állatkert, ilyenkor Ferike a vakvezető (szó szerint), karjába édesapja kapaszkodik, görcsösen.Kati jelentkezett az országos Nótasztár c. vetélkedőre a döntőig is eljutott. Saját ambícióik is érvényre jutnak úgy, hogy Ferike mindezek szemlélője és egyúttal tevékeny részese. Ferikére támaszkodnak szülei. Nem egy szokványos gyermekkor az övé, élete nem egy átlagos sors, a különleges körülmények és adottságai is erre predesztinálják őt.
Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott - NFT/23112/2015
Ez is elérhető kínálatunkban:
2018. január 31-én 22 évnyi működés után végleg bezárt az Odeon videotéka a budapesti Corvin moziban. Ezzel a VIII. kerület utolsó legendás art videotékája is lehúzta a rolót, s az Odeon tékahálóza...
Akciós ár:
952 Ft
Online ár: 1 190 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján