A feudalizmusban a kiváltságok és jogok öröklése az egyénnek elemi érdekévé tette származásának ismeretét. Ezért készítették nagy körültekintéssel és adatok halmazával a leszármazási táblákat, melyek sok esetben perdöntő bizonyítékként szolgáltak egy-egy birokperbe, örökösödési vitában. Az 1900-as évek elején a nemzeti öntudat felébresztése volt a cél az elszaporodó családtörténeti összeállítások megjelentetésével. A nemzeti érzés elmélyítése terén semmi sem lehet alkalmasabb, mint a családtörténet. Családunk történetének a nemzet történetébe kapcsolódása megnyitja számunkra azt az erőforrást, amelyből nemzeti öntudatunk táplálkozik. Annak ellenére, hogy a fenti megállapítás 1938-ban fogalmazódott meg, mondanivalója napjainkra is érvényes. Az egyén identitástudatának egyik fontos eleme az, hogy ismerje származását, gyökereit.
A családtörténetekkel szemben megnőtt az objektivitás igénye. A 18. században számos családnál alakult ki ún. eredetmonda, mely számos irreális elemet tartalmaz. Például a herceg Esterházy család 18. század végi, szép képi megfogalmazású táblája, mely Ádámig nyúlik vissza. Így tűnnek fel emigrációban önmagukat tábornokká előléptető főhadnagyok, Ausztráliában gróffá lett köznemesek, önkényes előnévhasználók.
Minden a 19. század végén Bostonban kezdődött: John Francis Fritzgerald és Patrick Kennedy féktelen becsvágya vezette a Kennedy klánt Amerika csúcsára és az egész világra kiterjedő érdeklődés közép...
Online ár:
2 000 Ft
Online ár:
2 990 Ft