Mint Komárom város őshonos polgára és a Komáromi Nyomda Vállalat igazgatója szólok, e pár soron keresztül, a Tisztelt Olvasóhoz. Tudom nagyon jól, hogy előszót írni egy megjelenés előtt álló műhöz nagy felelősség. Azonban úgy érzem, hogy e Komáromról szóló kötet annyira a miénk - már mint komáromiaké - hogy nem térhettem ki a felkérés elől. Erre ugyanis két okom van. Először is a gyökereim köteleznek arra, hogy városunk két évezredes történetét ajánljam az olvasó figyelmébe. A nevezetes Tó utca, ahol évszázadok óta élt a Meszlényi család, Csokonai jóvoltából bevonult az irodalomba. Ahogy emlegette nagyapám, alig száz lépésre házunktól állt a Vajda-kúria, amelynek 1797-ben szinte napi vendége volt Csokonai Vitéz Mihály. Ezért is állították fel Csokonai szobrát a mi utcánkban, a Tó utcában. A másik parancsoló hang, amely kezembe adta a tollat, az a tény, hogy ebben az esztendőben emlékezünk és tisztelgünk a komáromi nyomdászat háromszázadik évfordulójára. Ugyanis 1705-ben jelent meg az első komáromi sajtótermék, a messzi földön híres Komáromi Kalendárium, amely 1918-ig évente több tízezres példányban szolgálta a tudományt és a tájékozódást. Mint nyomdász, szakember - a mai fejlett technikai vívmányok mellett is - csak a csodálat és elismerés hangján tudok szólni a Komáromi Kalendárium szellemi színvonaláról és műszaki tökéletességéről. Ezekkel a gondolatokkal indítom útra a Komárom, a Duna Gibraltárja című kiadványunkat. Tanulságul mának és holnapnak, tisztelegvén régi nagyjaink előtt, ajánlva a ma olvasójának és a jövő nemzedékének.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Könyvem a 19. század második és a 20. század első felében Magyarországon élt zsidók mindennapi életének fizikai körülményeit – a külsejüket, lakóhelyüket és kenyérkereső tevékenységüket – mutatja b...
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
4 275 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján