Az öreg grófnő kirepül az ablakon, egy fiatal férfi kutyává változik, különös lidércfények jelennek meg és rémisztő sikoltás hallatszik éjszaka a rakétasiló mellett. Sellők születnek, életre kel egy bábu, Lilith pénztárosnőként bukkan fel, a White Rabbit Rolls frontembere pedig mindenszentekkor a temetőben varázsolja el a falu lakóit. Megtörténhetett és megtörténhet ma is, többnyire észrevétlenül, valahol Magyarországon. Szemethy Orsi szeretettel és humorral megírt meghökkentő meséiben bolygó lelkek nyernek nyugalomra, miközben és miután az élet megy tovább.
Minden eddiginél több, összesen 56 könyvet jelöltek idén a kiadók és/vagy a szerzők a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjra (összehasonlításul: ez a szám 2021-ben 40, 2020-ban 19 volt). Az elismerést idén nyolcadik alkalommal osztják ki, és célja a legerősebb pályakezdő prózaírók bemutatása. A jelölt könyvek listáját a Könyves Magazin szerkesztőiből álló előzsűri tízre szűkítette. A lista további sorsának alakulása most már a zsűri kezében van, a győztes nevét pedig az októberi Margó Irodalmi Fesztiválon ismerhetjük meg! A díjjal 500 ezer forint jár, emellett a nyertes kiemelkedő mértékű kereskedelmi és médiatámogatást, valamint próbafordítást is kap. A Margó-díj kiemelt támogatója, a Bookline tavaly 10.000.000 Ft értékű médiatámogatással járult hozzá a nyertes könyv népszerűsítéséhez. Mindezek mellett a Könyves Magazinon egyéves tárcasorozatot indíthat a díjazott és a nyertes a következő évben egy önálló esten is bemutatkozhat a Müpában a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében – a Mély levegő című regényéért tavaly díjazott Halász Rita önálló estje a fesztivált megelőző nap, október 12-én lesz a Müpában Beck Zoltán és Pálos Hanna közreműködésével. Mutatjuk a kiválasztott tízet!
"A szavaknak nagy erejük van, mert csak a szavak által létezik az emlékezet folyamatossága, vagy épp szakadás áll be benne, amelyet a fikció ereje, nevezzük torzításnak, eltolásnak, behelyettesítés...
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Bevezető ár:
3 440 Ft
Eredeti ár: 4 299 Ft
Akciós ár:
1 925 Ft
Korábbi ár: 1 925 Ft
Eredeti ár: 2 750 Ft
Online ár:
1 275 Ft
Eredeti ár: 1 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján