A kötetben hat, rendkívül izgalmas huszadik századi életpálya elevenedik meg. Elsőként négy, egymással rokonságban álló személyiség, Vészi József, Biró Lajos, Horváth Zoltán és Sárközi Márta. Lapszerkesztő, napilap-alapító, könyvkiadói munkatárs és folyóirat-szerkesztő szerepel itt egymás mellett. Biró esetében a hollywoodi karrier is megcsillan, de a hírneves forgatókönyv-író, ahogy barátai, a Korda fivérek is, megrettentek az amerikai típusú filmkészítéstől, és visszatértek Európába, hogy az angol védővámok nyújtotta lehetőséget kihasználva megteremtsék az angol filmgyártás egy fontos bázisát. Vészi és Biró maguk csinálták meg pályájukat, a semmiből indulva teremtettek lapokat (Budapesti Napló, Világ), és vitték tovább a régieket (Pester Lloyd). Kornfeld Móricot a születési előjog emelte eleve magasra, de a tehetség és a közért vállalt szerep tette érdemessé az emlékezetre mint a Nyugat, a Magyar Szemle, a The Hungarian Quarterly, a Nouvelle Revue de Hongrie, a Magyar Nemzet és több más jó ügy támogatóját. Szegi Pált koraérettsége vitte Kassák avantgárd mozgalmának közelébe, majd emigrációba, és vissza a korabeli magyar irodalom és sajtó közegébe. Mindegyik pálya a monarchiából indult, egy kivételével mindegyik a szovjet érában vagy annak messzire nyúló árnyékában végződött. Mindegyik szereplő megjárta az emigrációt, ki visszatért, kit végleg kint tartott a sors.
Összegyűjtötte, sajtó alá rendezte, szerkesztette és az előszót írta Sas Péter. Részlet az Előszóból: A tematikus kötetben elsősorban arra törekedtünk, hogy a témához tartozó,ismeretlenségük miatt ...
Online ár:
4 582 Ft
Eredeti ár: 5 390 Ft
Online ár:
8 492 Ft
Eredeti ár: 9 990 Ft
Online ár:
6 792 Ft
Eredeti ár: 7 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján