207 fekete-fehér képpel, 24 melléklettel, 2 panorámával és 3 térképpel. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára római számmal jelzett sorozatából IV-V. kötet. Dúsan aranyozott egészvászon kiadói sorozatkötésben.
Az «Észak Csillaga» hajón elindult expedició célja volt valamely szárazföld partjának hosszában lehetőleg messze északra hatolni, ott telelni és szánkákkal a Sark felé törekedni. A célpontot elérni nem sikerült, de Cagni parancsnoktól vezetett szánka-expedició oly szélességig nyomult, melyet eddig senki sem ért el; és ezzel bebizonyult, hogy elszánt, akadályokkal megküzdeni képes emberek, nagyszámú és válogatott kutyák segítségével, az Északi Jegestengeren a legmagasabb szélességi körig eljuthatnak.
Gyakran vitatták már a sarkexpediciók hasznát. Az erkölcsi előny, melyet ily expediciók nyujtanak, már magában elegendő, szerintem, hogy a hozott áldozatokért kárpótlásul szolgáljon. Valamint az egyének a mindennapi küzdelmekben a nehézségek legyőzése által új erőt nyernek még nagyobbakkal való szembeszállásra, úgy a nemzetek is oly sikerekből, melyeket fiaik arattak, bátorságot és kitartást merítenek, hogy nagyságuk és jólétök érdekében fokozott mértékben folytassák a küzdelmet.
Olaszok és norvégek vettek részt az expedicióban. A jég között való hajózásban jártas norvégek és Evensen kapitányuk önérdek nélküli és készséges segítségének köszönhető, hogy az «Észak Csillaga» oly magas szélességig hatolt, aminőig más hajó északi Európa hosszágában még nem jutott el. A Cagni parancsnoktól vezérelt szánkaexpedició olasz tagjainak minden megpróbáltatásban helytálló bátorsága, makacs kitartása, mindennemű nélkülözések és kényelmetlenségekkel szemben tanusított fizikai és erkölcsi ellenálló ereje Olaszországnak az első helyet biztosította ama nemzetek között, melyek a Sarkhoz legközelebb jutottak
Képgarancia: Alba Litera saját kép. Író/Szerző: Thor Heyerdahl Fordító: Balassa Klára Sorozat: Világjárók Kiadó: Gondolat Kiadó Kiadás éve: 1982 Oldalszám: 383 Kötés: Fűzött, keménytáblás N...
Online ár:
1 000 Ft
Online ár:
4 890 Ft