A királynő mélyén

Szappanos Gábor

Információk

  • 190 oldal
  • Kötés: keménytábla, védőborító
  • jó állapotú antikvár könyv
  • ISBN: 9786155180118
  • Szállító: Psyché Antikvárium

Összefoglaló

Titokzatos kézirat kerül elő egy fővárosi könyvtár mélyéről, nyolcvanévi titkosítás után. A szerzője egy legendás író, aki a maga korában nem adhatta ki az „erotikus történelmi kalandregény” alcímet viselő művét, mert botránykő lett volna belőle… Két mindenre elszánt, kéjvágyó kalandor mérkőzik meg benne egymással, életre-halálra, hogy eldöntsék, melyikük az igazi. Ugyanis mindketten ugyanannak a több ezer éves irodalmi hősnek mondják magukat, aki sorra-rendre feltámad halottaiból. Először egy budai orgián hozza őket össze a sors, majd kétezer évet repülnek vissza a múltba, egy azóta letűnt kultúra központjába, a nabateusok lakta Petra városába. Egyszerre vonzó és ijesztő, szép és rút, kellemes és hátborzongató világba csöppennek, amelyben semmi sem az, aminek látszik, csak a fáklyalángok vöröse valódi… Önmagából kifordult világ ez, amelynek kiismerésére a két kalandornak egyetlen éjszaka adatott; ha nem eléggé ügyesek és okosak, halál fiai lesznek mindketten. Casanova-i teljesítményen, szerelmen, hatalmi ármányon, fekete kockaistennőn, gonosz máguson és egy különös alvilágon át vezet az út a menekülés felé. De ebben a történetben a menekülés sem egyértelműen pozitív fogalom…
A királynő mélyén nem csupán szórakoztató és izgalmas olvasmány, hanem igazi irodalmi csemege, keleties, gyönyörű nyelvezetű mese, hagyományos eszközökkel elmondott nagyon modern regény.

0.0
970 Ft
3 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Szappanos Gábor: A királynő mélyén

Szappanos Gábor: A királynő mélyén

+
2 170 Ft
Beszállítói készleten
2 - 5 munkanap
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Titokzatos kézirat kerül elő egy fővárosi könyvtár mélyéről, nyolcvanévi titkosítás után. A szerzője egy legendás író, aki a maga korában nem adhatta ki az „erotikus t...

    2 pont
    Beszállítói készleten
    5 - 7 munkanap
    könyv
    Szappanos Gábor: A királynő mélyén
    Beszállítói készleten

    Szappanos Gábor: A királynő mélyén

    Tarandus Kiadó, 2011
    akcióban
    0.6
    1 495 Ft 598 Ft
  • 2 pont
    Beszállítói készleten
    4 - 6 munkanap
    antikvár
    Mario Soldati: Erotikus fantáziák
    Beszállítói készleten

    Mario Soldati: Erotikus fantáziák

    Európa Könyvkiadó, 1990 Pápaszem Antikvárium Bt. - jó állapotú antikvár könyv 600 Ft
  • Fedezd fel a benned rejlő rossz kislányt, és engedd szabadjára... Heather Pierce unja, hogy szakmai és magánéletében is a háttérbe szorul. Egyetlen éjszakára kétségbee...

    9 pont
    Beszállítói készleten
    2 - 5 munkanap
    antikvár
    C. J. Ellisson: Élvezd a vaníliát
    Beszállítói készleten

    C. J. Ellisson: Élvezd a vaníliát

    Ulpius-ház, 2013 Gasztrofilm Kultúra Kft. - jó állapotú antikvár könyv 2 400 Ft
  • 3 pont
    Beszállítói készleten
    2 - 5 munkanap
    antikvár
    Pamela Ball: Erotikus álmok
    Beszállítói készleten

    Pamela Ball: Erotikus álmok

    Sziget Könyvkiadó Psyché Antikvárium - jó állapotú antikvár könyv 800 Ft
Teljes lista
  • Egy elzárt amish közösség és a külvilág összecsapása Dorothy Miller, a fiatal amish lány Sarasotában éli mindennapjait. Bár közösségük visszahúzódik a világi élettől, ...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Borsa Brown: Gyalázat és hit - Első rész
    Raktáron

    Borsa Brown: Gyalázat és hit - Első rész

    Álomgyár Kiadó, 2018
    akcióban
    0.3
    3 999 Ft 2 799 Ft
  • Megbotránkoztató, ugyanakkor szívbe markoló történet egy nem mindennapi szerelemről egy szaúdi herceg és egy magyar nő között. Gamal ibh Hussein Ál-Szudairi a milliomo...

    6 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Borsa Brown: Az Arab (Arab 1.) - Szenvedély és erotika a Kelet kapujában
    Raktáron

    Borsa Brown: Az Arab (Arab 1.) - Szenvedély és erotika a Kelet kapujában

    Álomgyár Kiadó, 2018
    akcióban
    0.5
    3 490 Ft 1 745 Ft
  • Pamela házassága a szakadék széléhez ért. Három gyerekkel, és egy jóképű, sikeres férjjel az oldalán, úgy érzi, ő nem sokat ér. A mindennapjai szürkeségében azonban el...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Borsa Brown: A férj prostija - Nőnek maradni mindenáron!
    Raktáron

    Borsa Brown: A férj prostija - Nőnek maradni mindenáron!

    Álomgyár Kiadó, 2018
    akcióban
    0.3
    3 699 Ft 2 589 Ft
  • A lány mindig eléri a célját... A végzős Sabrina James már látja maga előtt az egész jövőjét: lediplomázik a Briaren, brillíroz a Harvard jogi karán, aztán szerez egy ...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Elle Kennedy: The Goal - A cél - Off-Campus 4.
    Raktáron

    Elle Kennedy: The Goal - A cél - Off-Campus 4.

    Könyvmolyképző Kiadó Kft., 2018 0.150000006 3 499 Ft 2 974 Ft
Teljes lista
  • Titokzatos kézirat kerül elő egy fővárosi könyvtár mélyéről, nyolcvanévi titkosítás után. A szerzője egy legendás író, aki a maga korában nem adhatta ki az „erotikus t...

    3 pont
    Beszállítói készleten
    2 - 5 munkanap
    antikvár
    Szappanos Gábor: A királynő mélyén
    Beszállítói készleten

    Szappanos Gábor: A királynő mélyén

    Tarandus Kiadó, 2011 Psyché Antikvárium - jó állapotú antikvár könyv 970 Ft
Teljes lista
  • Titokzatos kézirat kerül elő egy fővárosi könyvtár mélyéről, nyolcvanévi titkosítás után. A szerzője egy legendás író, aki a maga korában nem adhatta ki az „erotikus t...

    2 pont
    Beszállítói készleten
    5 - 7 munkanap
    könyv
    Szappanos Gábor: A királynő mélyén
    Beszállítói készleten

    Szappanos Gábor: A királynő mélyén

    Tarandus Kiadó, 2011
    akcióban
    0.6
    1 495 Ft 598 Ft
  • Az utazóregény a legnépszerűbb műfajok egyike az egész világirodalomban. Szerzőik nemcsak felfedezetlen tájakra, idegenségük miatt furcsa emberek közé és izgalmas kala...

    5 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Szappanos Gábor: Boldog Szindbád pokoljárásai - Utazóregény
    Raktáron

    Szappanos Gábor: Boldog Szindbád pokoljárásai - Utazóregény

    Tarandus Kiadó, 2012
    akcióban
    0.6
    3 290 Ft 1 316 Ft
  • Az ifjú írónemzedék prominens képviselőjének új regénye szatirikus panoptikumot fest a vegetatív, torz életről, a művészlét magányáról. Posztmodern-pikareszk, fejlődés...

    6 pont
    könyv

    Szappanos Gábor: Csőregh Márton válogatott szenvedései

    Kráter Műhely Egyesület, 2008 1 500 Ft
  • A kortárs szépíró legújabb remekműve egy fiktív Krúdy-álregény, amely nem csupán izgalmas kalandok sorozata, de tele van filozofikus, mitikus, mágikus, meseszerű, ezer...

    3 pont
    Raktáron
    4 órán belül