Az ország felszabadulását, főleg pedig a földreform befejeződését követően megváltozott a magyar agrárstruktúra, a régi mezőgazdasági érdekképviselet elvesztette történelmi-politikai-gazdasági létjogosultságát. Szervezetei azonban tovább éltek, s nem adtál fel egykönnyen pozíciójukat, sőt igyekeztek az egész parasztság egyedüli érdekképviseleti szerveivé válni. Ugyanakkor új, a megváltozott mezőgazdasági struktúrának jobban megfelelő szervezetek is alakultak, amelyek ugyancsak mind erőteljesebb befolyásra, szélesebb tömegbázis megteremtésére törekedtek.
Az értekezés áttekinti és elemzi az új rétegszervezetek létrejöttét, illetve a régiek újraszerveződését, fejlődését, szervezeti erejét, politikai arculatát, gazdasági, politikai, társadalmi követeléseit, az új mezőgazdasági struktúrában betöltött szerepüket, politikai és érdekképviseleti funkcióikat. Mindezt, minthogy a paraszti rétegszervezetek pártokhoz kötődő szervezetek voltak, a politikai küzdelmekkel, a pártpolitikai célokkal, a szövetségi politika alakulásával összefüggésben. Éppen a szövetségi politika torzulása eredményezte, hogy az ötvenes évek elejére az ekkor még mindig legnépesebb társadalmi osztály, a parasztság tényleges érdekképviselet nélkül maradt Magyarországon. TARTALOM
Paraszti rétegszervezetek a kapitalizmus korszakában 5
A Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége és a Magyar Parasztszövetség újjászervezése 21
A FÉKOSZ tevékenysége 1946 tavaszáig 40
A Parasztszövetség újjászervezése és tevékenysége 49
A mezőgazdasági érdekképviselet körüli viták, koalíciós csatározások 1946-ban 55
A földművelésügyi tanácsok 65
Az ellentétek kiéleződése a FÉKOSZ és a Parasztszövetség között 70
Az UFOSZ megalakulása és tevékenysége 83
A Parasztszövetség válsága 96
Viták, elképzelések a mezőgazdasági érdekképviseletről, a paraszti rétegszervezetekről 112
A Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetségének megalakulása 139
A DÉFOSZ helyi szervezeteinek létrehozása. Az első konfliktusok 161
A DÉFOSZ a bírálatok kereszttüzében 177
A DÉFOSZ megszűnése 188
Jegyzetek 197
Online ár:
1 400 Ft
Online ár:
890 Ft
Online ár:
1 500 Ft