Helmut Schelsky (1912-1984) német szociológus. Élete első felében társadalomelmélettel, majd empirikus kutatásokkal, később jogszociológiával foglalkozott. Tekintélye és befolyása ellenére e könyve miatt éles támadások érték.
A kereszténység gyengülése miatt fogalmazta meg Matthew Arnold, majd Max Weber, hogy az értelmiség veszi át a papság szerepét, ami elsősorban a világ értelmezése. Ezt egészítette ki Trockij népszerűvé váló állítása, miszerint a tudáselit az új uralkodó osztály. A téma főleg 1968 után a nyilvánosságot és egyetemeket eluraló baloldali értelmiség kritikájává vált. Irodalmi ábrázolása Malcolm Bradbury A történelem bizalmasa című regénye. A kötet szerint a baloldali értelmiség az emancipatorikus és egalitárius retorikája ellenére, sőt ennek révén egy gnosztikus uralkodó osztállyá vált, amely a megváltást jelentő jövőre vonatkozó ígéreteivel igazolja uralkodó helyzetét. Így mentesül a munka alól, amit a lenézett és felszabadításra váró mások végeznek el. Másrészt folyamatosan küzd az autonómiájáért, azért, hogy csak ő ítélhesse meg saját teljesítményét.
A szerző elsősorban a baloldali értelmiség és a frankfurti iskola szociológusainak helyzetét elemzi, akiket egyszerre tekint új uralkodó osztálynak és új papságnak. A könyv utolsó nagy fejezete az Antiszociológia címet viseli. A kritikus írásra a "kritikai" szociológusok heves támadásokkal és a szerző kirekesztésével válaszoltak. A baloldal gyorsan és könyörtelenül bosszulta meg a szerzőt.
Mező Gábor (1980) történész kutató, újságíró. Fő kutatási területe a posztkommunista hatalomátmentés, a rendszerváltás, illetve Magyarország 1945 utáni története. Eddig megjelent művei: A média len...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
4 072 Ft
Eredeti ár: 4 790 Ft
Online ár:
2 635 Ft
Eredeti ár: 3 100 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Online ár:
3 150 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján