1990 nyarán négy fiatal, két lány és két fiú összejön egy lakásban. Nevezhetjük búcsúestnek, bár valójában régi életük fölött ülnek halotti tort, másnap ugyanis a terv szerint elindulnak Magyarországra, hogy új életet kezdjenek. Csakhogy közbeszól a sors, és szinte semmi sem úgy alakul, ahogyan szerették volna. A jóképű, alvilági kapcsolatokkal rendelkező Krisztián váratlanul bejelenti, hogy üzleti ügyei miatt mégis inkább otthon marad, a megbízható, de kissé szürke Jancsit pedig hazafelé menet megtámadják, és úgy megverik, hogy kórházba kerül. Klára és Erzsi egyedül vágnak neki az útnak, hogy szerencsét próbáljanak Budapesten. Így kezdődik ez a lebilincselő regény, amelynek középpontjában a négy szereplő és az őket összefűző, néha ellentmondásos, néha viharos, és mindig bonyolult, mindig egymásba fonódó kapcsolatok állnak. Mindezek mögött pedig a karriervágy, a szenvedélyes szerelem, az irigység, felemelkedés és bukás, alvilági üzelmek, maffiakapcsolatok, politikai ambíciók… Sándor Beáta regényei az emberi lélek titkaiba és legsötétebb bugyraiba engednek bepillantást, mindenütt a mozgatórugókat keresi. Fordulatos, elgondolkodtató, letehetetlen történetek, magukba szippantják az Olvasót.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
1981-ben az egész világ Londonra figyelt, ahol örök hűséget fogadott egymásnak a brit királyi trón örököse és a gyönyörű menyasszonya. Azóta csaknem egy évtized telt el, ám a világ leghíresebb assz...
Online ár:
3 199 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján