"Május 26-án az MSZMP Politikai Bizottsága hosszasan tárgyalta a temetés várható, számukra kellemetlen következményeinek, illetve azok elhárításának lehetőségét. Ennek során sajnálattal állapították meg, hogy az elhangzó beszédek cenzúrázására nincs lehetőségük, de ha e beszédeket nem tartanák megfelelőeknek, akkor az élő tévé közvetítést még megakadályozhatják. Ennek érdekében viszont előre meg kellene ismerni az elhangzó beszédeket. Nyers Rezső javaslata szerint informálisan meg kell szerezni azokat. Ha ezek a beszédek - mondta Nyers - Vásárhelyi Miklós kezébe jutnak, akkor ezeket megszerezhetjük, de ha nem, -akkor nem tudom, hogy hogy tudjuk megszerezni -." 1989. június 16-án a nemzet mindazokra emlékezett, akik 1956 demokratikus forradalma és nemzeti szabadságharca során életüket adták a hazáért és a szabadságért. A Kádár-rendszer vége ekkor lett mindenki számára nyilvánvaló. Salamon Konrád érdekfeszítő tanulmánya mellett az akkor elhangzott búcsúbeszédeket is közöljük.
Támadás a szexuális normák ellen, felhívás erőszakra, az egyház és a vallás szemtelen kifigurázása - csak néhány indok, miért gondolták úgy egyes kormányok és cenzorok a történelem folyamán, hogy e...
Online ár:
4 165 Ft
Eredeti ár: 4 900 Ft
Online ár:
5 096 Ft
Eredeti ár: 5 995 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
Online ár:
4 208 Ft
Eredeti ár: 4 950 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján