SZERZŐ
Bátonyi Viola
SZERKESZTŐ
Dr. Skaliczki Judit
Kériné Tóth Ildikó
Fejős László
LEKTOR
Bobokné dr. Belányi Beáta
ELŐSZÓ
Magyar nyelvű szakirodalmi összefoglaló a könyvtári marketingről 1986-ban jelent meg először (Alföldiné-Hegedűs), amely elsősorban az abban az időben is jelentős számú angol nyelvű szakirodalmat tekintette át. A marketing nonprofit alkalmazása mellett részletesen ismertették a szerzők a marketing és marketing-kommunikáció fogalmait, megjelenését a könyvtári területen. A szakirodalmi összefoglaló fogalmakra vonatkozó meghatározásai, a könyvhöz Hoffmann Istvánné által készített kifejezésmagyarázat még ma is érvényes, és használatban van. Az azóta eltelt tíz év alatt angolul, németül, de más nyelven is nagy számban születtek írások ebben a témában. Sajnos, magyarul azóta sem jelent meg jelentősebb fordítás vagy tanulmány, a marketing gyakorlati tapasztalatait összegző mű. Az azóta eltelt időszak változásai a könyvtárakban viszont akár tudatosan, akár akaratlanul is, egyre több olyan módszer, technika alkalmazását tették szükségessé, amely a könyvtári marketing tevékenységi körébe illik. A jól ismert szűkülő anyagi lehetőségek, a használók igényeinek minél árnyaltabb megismerése és a szolgáltatásoknak a változó igényekhez igazítása az új (elsősorban a fizető) szolgáltatások előtérbe kerülése, a gépesítés, az új információhasználati szokások szükségessé teszik, hogy szemléletet váltsunk, és új megoldásokat keressünk. Vissza
TARTALOM
Bevezetés 7
A szakirodalmi szemle forrásai 8
A marketing, mint vezetői filozófia 11
Miért szükséges a marketingszemlélet? - Értelmezések és félreértések 13
Marketingmeghatározás 18
Marketing, a túlélés stratégiája 20
A marketingtervezés stratégiája és folyamata 24
Portfolió-menedzsment 26
A marketing folyamata 29
A marketingterv 33
A marketingkutatás 33
Piacszegmentáció és a célcsoportok 34
A tervezés folyamata 34
Marketingmix avagy a marketing-stratégia elemei 37
Az első P - PRODUCT, azaz a Termék/Szolgáltatás 40
A termék életciklusa 41
A második P - PRICE, azaz az ár 43
A harmadik P - PLACE, azaz a hely 47
A negyedik P - PROMOTION, azaz a reklám és a közönségkapcsolatok 48
Public Relations - PR - a közönségkapcsolatok 50
Corporate identity - a szervezet egységes megjelenítése 53
Kapcsolat a médiával 54
Hirdetések 55
Kiállítások 56
Bemutatók 56
Beszélgetések 57
Kiadványok 57
DM, direct mail 57
Marketingkutatás, program, reklám, PR a könyvtárak gyakorlatában 59
Országos könyvtári kampány 64
Szponzorálás 66
Irodalomjegyzék 69
Budapest, 2000 november 9-10. - Az olaszországi hungarika- és a magyarországi italika-kutatás lehetőségei és nehézségei/Primo incontro italo-ungherese di bibliotecari Budapest, 9-10 novembre 2000
Online ár:
890 Ft
Online ár:
890 Ft