A Silla királyság uralkodójának, Csinhpong királynak ikerlányai születnek, örömét azonban elhomályosítja a félelem, s a rossz ómentől tartva, a fiatalabbik csecsemőt eltávolíttatja a palotából. Évekkel később az elveszettnek hitt leány visszatér és ezernyi viszontagság után Szondok királynő néven trónra lép, majd bölcs és kegyes uralkodó válik belőle, az ötezer éves koreai történelem első királynője. Nagy árat kell azonban ezért fizetnie: le kell mondania a szerelemről, épp úgy, ahogy ikertestvérének a szerelemért a királyi hatalomról.
Fájdalmakról, beteljesült és beteljesületlen szerelmekről, megvalósult és feladott álmokról, a történelem viharában vívott küzdelmekről szól ez a regény. Megkapó és felemelő történet egy kivételes királynőről, aki három királyság egyesítésével a lehetetlent vitte véghez. Az Ő hiteles források alapján megírt élettörténetén keresztül nyerhetünk most bepillantást a kora-középkori Korea titokzatos, ismeretlen világába, hiedelmek és rangok szövevényes rendszerébe, a barátságot, a lojalitást mindennél többre tartó hvarangok embert próbáló mindennapjainak kulisszái mögé.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Igaz történet fájdalomról, szerelemről, veszteségről, áldozatvállalásról - két holokauszt-túlélőről, akik egymásba szerettek a történelem leghírhedtebb haláltáborában. Mindketten "kiváltságos" fogl...
Online ár:
5 517 Ft
Eredeti ár: 6 490 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 500 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján