Csak néhány kiválasztott tarthatja magát Gil barátjának. Az egyikük, Sárkányvész Egar könyörtelen majak harcos, aki testvéreként tiszteli. A másik pedig Archeth, a rejtélyes kiriath nép utolsó megmaradt leánya, akik egykor fejlett technológiájuk segítségével megmentették a világot az aldrainok sötét mágiájától, majd épp olyan rejtélyesen távoztak, mint ahogy megérkeztek. Csakhogy Egar és Archeth megtanulták rettegni a barátjukat komor árnyékként kísérő végzetet akár egy haragos isten átkát.
Most a kiriathok egyik titokzatos intelligens szerkezete bolygóközi pályájáról letérve lezuhant, méghozzá azzal az üzenettel, hogy az emberiségre új vagy inkább ősi veszély leselkedik, mégpedig Fattyú Ilwrack személyében, akit a szürke helyek kísérteties vidékén, az aldrainok hazájában neveltek férfivá. Hiába ember, sajátjukként bántak vele és egyesek szerint egyik legendás harcosuk szeretője lett, amíg végül a legendák ködébe vesző régmúltban legyőzték. Most mágikus álomba merülve szunnyad egy szigeten, amely az emberek világa és a szürke helyek közt sodródik. Ébredése után hozzá sereglik majd az aldrainok népe, hogy erejük teljében térjenek vissza és az emberiség ezúttal már a kiriathok segítségére sem számíthat.
Expedíció indul, hogy a hosszú és veszélyekkel teli hajóút végén megleljék a Fattyú Ilwrack szigetét. Gil, Egar és Archeth mind részt vesznek benne: mindegyikük maga mögött akarja hagyni sötét múltját, és megváltást találni a jövőre. De a megváltás nem olcsó mulatság. Ahogy a túlélés sem. Legyen szó akár Ringil Eskiathról, akár istenről vagy halandóról, aki bábuként akarja őt használni.
ÉLFESTETT KIADÁS! Vannak ajtók amelyeket sosem lenne szabad kinyitni... Cassie Andrews teljesen átlagos életet él. A napjait szeretett könyvei között tölti, egy New York-i könyvesboltban, ahol segí...
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Bevezető ár:
4 800 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
4
az 5-ből
1 értékelés alapján
Szeretem az olyan könyveket, amik megmozgatják a fantáziát. Ez a könyv teret nyit fantáziánknak és valószínűleg mindenki képzeletében máshogy jelennek meg a szereplők és a helyszínek. Ajánlom azoknak , akik szeretik elképzelni , hogy nézhet ki mindaz, amit olvasnak!