Az amerikai Délről jövő, alabamai fekete értelmiségi családból származó Condoleezza Rice 2000-ben került George W. Bush kampánystábjába. A republikánusok győzelme után 2001-től nemzetbiztonsági tanácsadóként, 2005-től 2009-ig pedig külügyminiszterként volt tagja az elnök első és második adminisztrációjának.
Memoárjában e nyolc mozgalmas évéről mesél: azokról a legfelső szinten zajló vitákról, amelyek a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után az afganisztáni és az iraki katonai beavatkozásokhoz vezettek, továbbá az amerikai kormányzat első számú diplomatájaként tett folyamatos utazásairól is, amelyek során közös nevezőt kellett találnia a szemben álló felek között, mérsékelnie a diktatórikus rezsimek által jelentett veszélyt, vagy épp előmozdítania a demokratikus kormányok hatalomra kerülését szerte a világon.
Visszaemlékezései révén egy több száz éves demokratikus hagyománnyal rendelkező ország diplomáciájának napi működését ismerhetjük meg, közelképeket kapva olyan vezető politikusokról, tárgyalópartnerekről vagy diktátorokról, akikről naponta hallunk a hírekben, és beléphetünk azokba a tárgyalószobákba, ahol emberek millióinak sorsát meghatározó, történelmi döntések születnek.
Támadás a szexuális normák ellen, felhívás erőszakra, az egyház és a vallás szemtelen kifigurázása - csak néhány indok, miért gondolták úgy egyes kormányok és cenzorok a történelem folyamán, hogy e...
Online ár:
4 165 Ft
Eredeti ár: 4 900 Ft
Online ár:
5 096 Ft
Eredeti ár: 5 995 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft