Az 1944/45-ös évforduló meghatározó változásokat hozott Magyarország modernkori történelmében. A világháborús vereség következtében összeomlott az állam, s a romokon esély nyílt egy demokratikus, társadalmi reformokat megvalósító Magyarország megteremtésére. A remény azonban hamar szertefoszlott, hiszen a realitás, a német csapatokat kiűző Vörös Hadsereg jelenléte, amely közel fél évszázadig tartott, pecsétet tett az ország új - szovjet - érdekszférába kerülésére.
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az Országgyűlés Hivatala 2014. december 11-én rendezett tudományos konferenciájának szerkesztett előadásait tartalmazó kötetünk a remények kisiklásának körülményeit vizsgálja. A tanulmányok szerzői elemzik a második világháború győztes hatalmai által újrarendezett nemzetközi politikai erőteret, majd a hazai demokratikus alternatívák bemutatása mellett sorra veszik a Magyarország 1944-1945-ös szovjet megszállását követő kommunista térnyerés első állomásait, végül bemutatják a szomszédos országok magyar kisebbségeinek nem kevésbé tragikus, több esetben a kollektív bűnösség bélyegét viselni kényszerült sorsát.
Ez is elérhető kínálatunkban:
A második világháború a magyar társadalom jelentős részének tudatában ma is nagyrészt 1944-45-öt jelenti, a front átvonulását, a bombázásokat, az erőszakot, a deportálásokat, Budapest ostromát. Enn...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
3 800 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
2 841 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján