Versenyfutással kezdődött az egész gyalázatosság. Több mint száz éve annak, hogy a Lonsdale-ősök elindultak Nyugatra. Versenyt futottak a földért. Hegynek fel! Két Lonsdale család vándorolt akkor ide keletről. Unokafivérek. Ők is futottak. Előzőleg sem fértek meg egymással úgy, ahogy jó rokonokhoz illik, és most úgy akarta a sors, hogy annyi ember közül ketten maradjanak a helyi ösvény utolsó fordulójában. Hogy azután mi történt, azt senki sem tudja, és nem is fogja megtudni soha. Az egyik Lonsdale elsőnek ért fel a tetőre, a másik bezúzott fejjel, ájultan feküdt nem messze a céltól. Kődobás tette harcképtelenné. Hugh Lonsdale, miután eszméletre tért, azt állította, hogy megelőzte már az unokafivérét, mikor kődobás érte. Ezt Davy Lonsdale nem tagadta, csak azt tagada, hogy ő dobta a követ. Hugh Lonsdale esküdözött, hogy egy perccel előbb, mikor megfordult, látta, amint Davy lehajolt. Akkoriban nem volt idő holmi aprólékos kivizsgálásra, tárgyalásra. A bizottság a fennsíknak ezt a részét kétfelé osztotta. Egyik területet Davy kapta, a másikat Hugh. Mindkettő úgy érezte, hogy az egész földdarab neki jár. És a versenyfutás azóta nem ért véget...
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Régi ismerősünk Fülig Jimmy ez alkalommal egy ifjú amerikai milliomos expedíciójának lesz fontos szereplője. Legalábbis ilyesmire lehet következtetni gondosan vezetett naplószerű levelezéséből, ame...
Online ár:
490 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján