2020-2021-ben az emberiség gondolata éjjel-nappal egyetlen vírus köré rendeződött, amit koronavírusnak hívnak. Még a gyermekeink is tisztában voltak azzal, mit jelent ez mindannyiunk számára. Nem volt olyan ember, akinek a környezetében - barátok, ismerősök vagy akár a családi körében - ne lett volna olyan ember, aki ne betegedett volna meg, és sajnos voltak olyanok is, akiket közvetlen közelről csapott meg a vírus halálos szele. Magyarországon a 2021-es év első félévének végéig hivatalosan több mint 800 000 esetet regisztráltak és közel 30 000 ember hunyt el a fertőzésben (legalábbis haláluk időpontjában igazoltan vírus pozitívak voltak). A magas halálozás mellett azoknál a betegeknél, akik átestek a fertőzésen, a vírus hosszú távú hatásai is megjelentek, mely tünetek együttesét post-covid szindrómának nevezték el. A fertőzésből való felgyógyulás akár hosszú hónapokat vehet igénybe. Vajon hányan vannak ilyen betegek, akiknél még mindig tombolnak ezek a tünetek? Mi állhat a szindróma háttérben? Miért olyan nehéz tenni ellene? Ki tud ezeken a betegeken segíteni? Kell-e ezzel orvoshoz fordulni, vagy egy idő után megszűnik magától ez az állapot?
Az "orvos válaszol" sorozat jelenlegi könyve ezekre a kérdésekre keresi a választ, illetve próbál felelni és hiánypótlást nyújtani egy post-covid ambulancián dolgozó orvos tollából mindazoknak, akik érintettek a kérdésben, vagy bárkinek, aki érdeklődik a téma után és kíváncsi a válaszokra.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Hulda R. Clark immár több kiadást megért alapművének, a Meggyógyulhatsz című könyvnek első hazai megjelenése (2005) óta több ezer magyar olvasó ismerkedett meg a kutatónő elképzeléseivel, illetve t...
Online ár:
5 850 Ft
Eredeti ár: 6 500 Ft
Online ár:
2 841 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
5 015 Ft
Eredeti ár: 5 900 Ft
1
az 5-ből
2 értékelés alapján
Alapkövetelmény, hogy aki nem tudja leírni egy betegség nevét az ne írjon könyvet róla. A "COVID " egy betűszó ( coronavirus disease) és koronavírus okozta megbetegedést jelent. Tehát ehhez teljesen indokolatlan hozzátenni a fertőzést szót. A fertőzést a koronavírus okozza, pontosabban a SARS-COV2 nevű vírus ( Severe acute respiratory syndrome coronavirus). A betegség használható elnevezései: COVID, COVID19, koronavirus okozta fertőzés, koronavírus-fertőzés, SARS-COV-2 ( okozta) fertőzés.