Holdasuló idejét jeleníti meg új kötetében a külső és benső utak érzékeny krónikása, Pozsgai Györgyi. Az örök ihletű és ihlető utakon most is ott szárnyasul benne az úton levés gyönyöre – de már más fényben vándorol a poétessza. „Napba öltözött szenvedélyem fentre visszaköltözött” – vallja ars poetica-szerűen. Szűrtebb immár ez a világlás, és árnyalataiban árnyaltabb a világ, szenvedélyből mindinkább visszafogott szomorúságba hajlik, és a menekülés iránya: bent felfelé vezet. Súlya, teste lesz az önfeledt légies léleknek is: madarasul. Az érzelmi veszteségekre, a hunyó-hűlő szerelmekre marad ugyan még a régiek receptje, az utazás, mely egyben a kiüresedő lélek feltöltésére szolgál – mégis fénytörésesebbek és tört fényűbbek az „átiképek”. (Idézet Cseh Károly előszavából). Az öt ciklusra osztott kötetet Raffai Kinga színes grafikái díszítik.
Ebben a kötetben bemutatunk egy – most már örökké 20 éves, ahogy mondani szokás – „elfelejtett” zsidó költőt. Az elfelejtett jelző azonban nem igazán illik Simon Tamásra. Sohasem felejtették el azo...
Online ár:
990 Ft
Online ár:
4 990 Ft