Ismertető: E könyvnek minden fejezete a természettudományok vagy a földrajz körébe tartozó tárgyakkal foglalkozik. A természettudományi ismeretek közlésében kizárólagosan a pozitiv eredményekre szorítkozik s az ifjuság felfogó képességéhez mérten megállapítani törekszik azon alapvető törvényeket, melyeket biztosan tudunk, s reá mutat mindazono hézagokra, melyeket nem annyira tényekkel, mint elmésen kigondolt rendszerekkel törekedtek pótolni. Az ifjuság oktatásának ez a ehlyes módszere. Az ismeretek kibővítése mellett ugyanis hozzászoktatjuk ahhoz, hogy logikusan gondolkodjék s minden állításnak megokolását keresse; másrészről pedig a nagyobb és gazdagabb ismeretek után való vágyódást keltjük fel lelkében s egyúttal a munkakedvet ez ismeretek megszerzésére. A már elsajátított szellemi tőkének ugyanis az a tulajdonsága, hogy nagyobb kincsek után való kívánságot, hogy ne mondjam, kíváncsiságot ébreszt föl bennünk; ami ha valóban megtörténik, a tudományokban való előrehaladásnak helyes ösvényére léptünk.
A födrajz körébe eső tárgyak vázolásában az egyszerü leírást és csoportosítást alkalmaztam. Sokat és változatosat törekedtem adni, hogy az olvasó érdeklődését felkeltsem és fönntartsam. nem bocsátkozom hosszú tárgyalásokba, hanem a tudomány vívmányaira egyszerüen és rövid reá mutatok; célom lévén itt is a tudomány szeretésére izgatni s ifjainkban az önművelésre való törekvést fölkelteni. Hiszem is, hogy az olvasó figyelmét a vázolt tárgyak képesek lesznek lekötni. Mert a nagy természet, bár régi, mégis mindig új; s ezer változatosságú tüneményiben, anyagi és szellemi részének sokféle nyilvánulásaiban mindig alkalmas arra, hogy figyelmünket magára iránítsa s kutató elménknek munkát, foglalkozást adjon.
A jelen szöveget hetvehat magyarázó kép ékesíti.- További ismertető: "Belelapozás".
A szövegben előforduló képek. Szaturnusz 2 A Föld és a bolygók nagyságaránya a Naphoz viszonyítva _ 13 A knyahinyai meteorkő szétrobbanása 1866-ban Ungmegyében_ 15 Meteorkő 17 A Föld rétegei 22 Erdő a kőszénkorban,... _ 24 Csigák a Krétakorból _ 27 A mammut csontváza 29 A tapír 31 Az őskori ember lakása 34 Protppterus 40 Archaeopterix _ 41 Barna csőrösemlős 43 Barlanglakás 47 Kovaeszközök _ _ 49 Csonteszközök _ 51 Bronzeszközök _ _ 53 Rénszarvas _ _ _ 57 Bölény 58 A Szerapisz-templom Puzzolinál 59 Orang-Utáng 63 Gibbon 65 Gorilla,., - 67 A neandertháli koponya felülről s oldalt tekintve 69 A geulenreithi csontbarlang 71 Vanikoro-sziget korálgáttal 75 Szantorin-sziget _ 77 A Nilus Deltája,... 78 Háromujjú lajhár _ 81 Hangyaevő 82 Libanoni cédrusfa 83 Kaliforniai óriásfa 86 A Niagara _ 87 Vulkán Hawaiiban 91 Gejzir a Yellowstone-parkban,... 93 A Vezúv _ _ _ _ _ _ 95 A Sziklás-Hegység 98 A Szahara 99 A Kalahári sivatag 101 A Perui Andesek 103 A tengeráramlások 107 A Passzátszelek 110 Számum 112 Víztölcsér 113 Kókuszpálmák 117 Láma 118 Cukornád 119 Maori 122 Északamerikai indián 125 Botokud 125 Eszkimó 127 Beduinok 128 Hindu 129 Hindu-templom 132 Ó-egyiptomi templom Edfuban 133 Ó-egyiptomi templom Abidoszban 134 Ősember temetkezése 139 Termesz 140 Vizipók 141 Durbincs 143 Hangyaleső 145Marmota 146 Vereshangya 147 Sarcophaga 149 Keresztespók 151 Arab nők 155 Kairó 157 Néger fiúk 159 Mamluk sirok 162 A Sfinx s a gizehi piramisok 165 Fölmászás a piramisokra 167 Pálmaliget a Nilus partján 171 Philae 173 A Dendérai templom 177 A Karnaki templom csarnoka 179 A Memnon-szobrok 181
Online ár:
1 000 Ft
Online ár:
1 000 Ft
Online ár:
1 690 Ft