Az Ártatlan szeszcsapdák egyfajta bevezetés a felnőttek életébe. Három tizenhat éves fiú kalandjaiba, akik ekkor ismerkednek meg a kocsmák, a szerelem és a szexualitás világával. Ví»a, Honza és az elbeszélő - maga Petr ©abach - a szocializmus szürke hétköznapjait élik. Hogy mégse legyenek olyan szürkék és unalmasak ezek a hétköznapok, különféle tréfákkal szórakoztatják magukat: idegenek előtt úgy tesznek, mintha véresen komolyan verekednének egymással, egyikük apjának autóját eltulajdonítják. Arról álmodoznak, hogy előbb-utóbb eljutnak a tengerhez. És közben isznak és isznak, mint a környezetükben oly sokan. ©abach könyve azonban egy másik, idősebb generáció története is. Többek között két szobrászé, akik a művészek hatalomhoz való viszonyulásának eltérő variációit testesítik meg, sorsuk mégis összefonódik. Az író szeretettel, megértéssel és kifogyhatatlan humorral ábrázolja hőseit és a korszakot. A cseh irodalomnak azt a haąeki, hrabali "kocsmafilozófus" hagyományát folytatja, amit méltán szeretnek a magyar olvasók is.
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert nevű fi...
Online ár:
6 800 Ft
Eredeti ár: 7 999 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján