Lili nagyon várja már az iskolát... Addig is szorgosan járnak Pitypanggal a kutyaiskolába, ám sajnos hazafelé menet a kiskutya lábát megvágja egy üvegszilánk. Pitypangnak állatorvoshoz kell menni, hogy meggyógyítsák. Lili pedig tesz róla, hogy ne szemeteljenek az emberek, és ne történhessen máskor ilyen! A tanító bácsi segítségével megnyerik a papírgyűjtő versenyt, és nemcsak Pitypanggal ismerkedik meg az egész osztály, de még az állatmenhelyre is eljutnak.
Pitypang és Lili jóban-rosszban együtt vannak, mert egy gondoskodó gazdi mellett a kiskutya igazi társ lehet.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Új rovatot indítunk a Könyvesblogon, a címe: Titkos füzet. Szívügyünk a gyerekirodalom, és szeretnénk egy kicsit más, eddig talán rejtett oldalukról is megmutatni azokat az írókat, illusztrátorokat, akiknek a gyerekeknek szóló könyveket köszönhetjük. Éppen ezért arra kértük őket, túrjanak bele a fiókjaikba, és egy-egy gyerekkori rajzuk, vagy kockás füzetbe vetett versük, fogalmazásuk, történetkezdeményük alapján meséljenek arról, milyen kreatív energiák mozgatták őket már gyerekként is. Végre fel lehet fedni a telerajzolt iskolás füzetek és a leckék helyett megírt mesék titkait! Elsőként Pásztohy Panka író-illusztrátor tárja fel a titkos füzetét, aki többek között Berg Judit (Panka és Csiribí-sorozat), Csapody Kinga (Jó gyerek lettem! Szuper napom lett!), Vadadi Adrienn (A Palacsinta tábor, Ünnepelj velünk!), Pásztohy András (A kisegér, aki majdnem hős lett) köteteit is illusztrálta, és 2015-ben jelent meg saját kiskutyás sorozatának (Pitypang és Lili) első darabja. Idén a második rész, a Szeretem a kiskutyám! Aranykönyv-díjat nyert, a harmadik rész, a Gyógyítsd meg a kiskutyám pedig az idei Könyvhétre jelent meg.
Pepe és barátja, Bakari Afrikába utazik, ahol nagyon különleges hangszerekkel ismerkednek meg. Izgalmas utazás sok zenével! És te is meghallgathatod őket, mintha ott lennél! Színes rajzokkal, 1...
Online ár:
4 667 Ft
Eredeti ár: 5 490 Ft
Online ár:
1 012 Ft
Eredeti ár: 1 190 Ft
Online ár:
1 012 Ft
Eredeti ár: 1 190 Ft
Online ár:
1 012 Ft
Eredeti ár: 1 190 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján