Ismertető: Károli Gáspár fordítása és Czeglédy Sándor reviziója nyomán a görög eredetiből fordította a Magyar Bibliatanács Újszövetségi Szakbizottsága - További ismertető: "Belelapozás".
Pál apostol levele a galatákhoz - A galata kelta eredetű törzs volt, amely Krisztus előtt a 4. században a Rajna vidékére betörő germán törzsek elől Itálián és a Balkán-félszigeten keresztül Kis-Ázsiába vándorolt és a Frígia, Kappadócia és Pontusz között elterülő vidéken telepedett le. Ez a vidék északra a Fekete-tengerig és délre a Földközi-tengerig terjedő területekkel egyesítve Kr.e. 1. században Galácia néven a Római Birodalom tartományává lett. Pál apostol második és harmadik apostoli útján jutott el a galatákhoz (ApCsel. 16,6; ApCsel. 18,23). Lelkes fogadtatásban volt része (Gal. 4,13-15), több egyházközséget alapított, melynek tagjai jobbára a pogányságból megtért hívők voltak (Gal. 4,8; Gal. 5,2), bár nem hiányoztak a zsidókeresztények sem (Gal. 4,3-5). Más vélemény szerint a levél címzettjei nem a szoros értelemben vett galaták voltak, hanem Galácia déli részének, Pizídiának és Likaóniának egyházai. Ezen a területen már az első missziós útján járt az apostol. Pál távozása után Palesztinából érkező zsidókeresztény tanítók nagy zavart keltettek a galáciai keresztények közt. Azt hirdették, hogy a körülmetélkedés és a mózesi törvény megtartása nélkül nem lehet üdvözülni. Mivel tanításuk homlokegyenest ellenkezett az apostol evangéliumával, arra törekedtek, hogy tekintélyét megdöntsék. Azt híresztelték róla, hogy nem teljes jogú apostol, küldetését emberektől és nem Istentől kapta, és evangéliuma sem egyezik meg a tizenkét apostoléval. Pált mélyen elszomorítják a galatáktól érkező hírek és komolyan aggódik a fiatal egyházak sorsa miatt. Kötelességének tartja, hogy erélyesen közbelépjen és megvédje a krisztusi evangélium tisztaságát. Levelében kifejti, hogy a mózesi törvény megtartása nemcsak hogy nem szükséges, hanem káros is, ha valaki attól várja a megigazulást és az üdvösséget. A megigazulás és az üdvösség kegyelmének egyetlen forrása a megváltó Krisztusba vetett hit. Ez a sajátos páli evangélium, melyet a rómaiakhoz írt levélben tárgyal részletesen. Levele első részében evangéliumának isteni eredetét és az apostolok által történt jóváhagyását bizonyítja (1-2. fejezet), második részében magát a megigazulásról szóló tanítást fejti ki (Gal. 3,1-Gal. 5,12), harmadik részében pedig az ennek megfelelő életre buzdít (Gal. 5,13-Gal. 6,10). Ezt a levelet valószínűleg harmadik apostoli útján 55-ben vagy 56-ban írta Efezusban, de ha Dél-Galácia keresztényeinek szól a levél, akkor lehet, hogy már a második missziós uton (49-53) kelt. Pál apostol második levele a korintusiakhoz - A korintusi egyháznak szóló második levelét az első után körülbelül egy évvel írhatta Pál. A közben lefolyt eseményekről nincsen pontos értesülésünk. A Szentírás magyarázói különféleképpen egészítik ki és állítják össze a rendelkezésünkre álló adatokat. Elfogadható magyarázat szerint Timóteus, az első levél vivője, szomorú hírekkel tért vissza az apostolhoz Efezusba. Pál ekkor rövid időre Korintusba utazik, hogy helyreállítsa az egyház belső rendjét. Fáradozása azonban nem jár eredménnyel. Többen szembeszállnak vele, sőt az egyik korintusi keresztény nyilvánosan meg is sérti (2Kor. 2,5-10; 2Kor. 7,12). Az apostol visszatér Efezusba, s a befejezésre váró missziós munka miatt (1Kor. 16,9) elhalasztja Makedóniába tervezett útját (1Kor. 16,5-8). Timóteust küldi Makedóniába (ApCsel. 19,22). Efezusból szigorú hangú levelet ír a korintusi egyháznak (2Kor. 2,3-9; 2Kor. 7,8-12), s ezt Titusszal küldi el (2Kor. 7,5-17; 2Kor. 12,18). Ez a levél nem maradt fenn a számunkra. Közben az apostol kénytelen elhagyni Efezust és Makedóniába utazik (ApCsel. 19,23; ApCsel. 20,1). Ott találkozik Titusszal, aki vigasztalóbb híreket hoz Korintusból. Erre Makedóniából (2Kor. 2,13; 2Kor. 9,2-4), valószínűleg Filippi városából, újabb levelet ír Korintusba: ma ezt nevezzük a második korintusi levélnek. Pál kifejezett cálja a levéllel az, hogy előkészítse újabb korintusi látogatását (2Kor. 13,10). A hívek jó része ugyanis őszintén megbánta a történteket és várta az apostol jövetelét. Mások viszont Pál ellenfeleinek, az ószövetségi hagyományokhoz ragaszkodó zsidókeresztényeknek hatására még mindig gyanakvó szemmel tekintettek az apostolra. A zsidókeresztények különféle erkölcsi hibákkal: csalárdsággal, nagyravágyással, állhatatlansággal és gyávasággal vádolták, s apostoli hivatását és rátermettségét is kétségbe vonták (2Kor. 7,2; 2Kor. 10,2; 2Kor. 10,9-11; 2Kor. 11,7; 2Kor. 11,16; 2Kor. 12,17-18). Az apostol levelének első részében védekezik az igaztalan gyanúsítások ellen és megmagyarázza apostoli küldetésének mivoltát és feladatait (1-7. fejezet). A második részben erélyesen megcáfolja az ellene felhozott vádakat és leszámol ellenfeleivel (10-13. fejezet). Közben a 8. és 9. fejezetben buzdítja a korintusiakat, hogy a jeruzsálemi egyház javára régebben megkezdett gyűjtést eredményesen fejezzék be. A levél hangja és tartalma olyan jellegzetes, hogy hitelességét általánosan elismerik. - Pál apostol első levele a korintusiakhoz - Pál második missziós útján, 51-ben jutott el a görögországi Korintusba. A két tengeröböl közt fekvő élénk forgalmú kereskedővárost a Kr.e. 146-ban lerombolt ősi város helyén Juliusz Cézár építtette újjá Ke.e. 44-ben. Augusztus császár Achája tartományának fővárosává tette. A nagy gazdagságban és jólétben nemcsak a tudomány és a művészet virágzott fel, hanem az erkölcstelenség is erősen elterjedt. A városban uralkodó erkölcstelen élet közmondásos volt. Az apostol első alkalommal másfél esztendőt töltött Korintusban, Akvila és Priszka zsidó származású keresztény házaspár vendéglátó házában. Fáradhatatlan igehirdetésével kevés zsidót, de annál több, különösen szegény sorsú pogányt térített Krisztushoz, és megalapította Görögország egyik legjelentősebb és legvirágzóbb egyházát. Korintusi tartózkodásának történetét az Apostolok Cselekedetei ApCsel. 18,1-18 mondja el. Pál távozása után csakhamar Korintusba érkezett Apolló, alexandriai zsidó, akit Efezusban Akvila és Priszka térített keresztény hitre (ApCsel. 18,24-28). Apolló Pállal egyetértésben (1Kor. 3,4-1Kor. 9,22; 1Kor. 4,6; 1Kor. 16,12; Tit. 3,13), de választékosabb stílusban és tudományosabb hangon hirdette az evangéliumot. A korintusi keresztények közül többen az ő követőinek vallották magukat, mások viszont Pálhoz ragaszkodtak. Ugyanakkor a zsidó származású keresztények egy csoportja Péter tekintélyét hangoztatta és arra törekedett, hogy Pál tekintélyét csökkentse. Végül a hívők egy része teljesen kizárta az apostoli közvetítést és egyedül Krisztushoz tartozónak vallotta magát. Ilyenformán a korintusi egyház négy pártra: Pál, Apolló, Páter és Krisztus követőire szakadt (1Kor. 1,12). Mindez egy korintusi keresztény, Kloé hozzátartozói vitték hírül Pálnak (1Kor. 1,11), amikor harmadik apostoli útján Efezusban tartózkodott. Az apostol arról is értesült, hogy a város erkölcstelensége a keresztények életére is ártalmas hatással van (1Kor. 6,12-20), sőt, hogy egyik keresztény mostohaanyjával él erkölcstelen viszonyban (1Kor. 5,1). Mások peres ügyeikben pogány bírósághoz fordultak (1Kor. 6,1-6). Az asszonyok között akadtak olyanok, akik szerénytelenül viselkedtek az istentiszteleten (1Kor. 11,5-10; 1Kor. 14,34). Az eukarisztia ünneplésével kapcsolatos szeretetlakomán pedig visszaélések fordultak elő (1Kor. 7,17-22). A korintusi egyházból érkező hírek aggodalommal töltötték el az apostolt. Timóteust küldi, hogy a keresztény élet rendjét helyreállítsa szeretett egyházában (1Kor. 4,17; 1Kor. 16,10). Vele küldi el ezt a levelet, hogy Timóteus feladatát megkönnyítse. A levél első részében megmagyarázza a pártoskodás értelmetlenségét (1-4. fejezet) és erélyesen elítéli a különböző visszaéléseket (5. és 6. fejezet). Közben a korintusi hívektől különböző kérdések is érkeztek az apostolhoz. A levél második részében ezekre válaszol. Kifejti a keresztény házasságról és szűzi életről szóló tanítását (7. fejezet), és utasításokat ad a pogány áldozatokban leölt állatok húsának fogyasztásával kapcsolatban (8-10. fejezet). Majd kitér az istentiszteleten előforduló visszaélésekre (11. fejezet). Végül a rendkívüli kegyelmi ajándékokról (12-14. fejezet) és a halottak feltámadásáról (15. fejezet) beszél. A levelet harmadik missziós útján, efezusi tartózkodásának vége felé 55-ben vagy 56-ban írta (1Kor. 16,18). A levél hitelességét a belső érveken - Pál apostol levele az efezusiakhoz - Efezusban második apostoli útján járt először Pál (ApCsel. 18,19-20). Akkor csak rővid ideig maradhatott, de mivel megértette mekkora jelentősége van ennek a kereskedelmi utak kiindulópontjában fekvő, élénk forgalmú városnak az evangélium elterjesztésében, harmadik útján egyenesen Efezusba tartott. Három évet töltött ott eredményes apostoli munkában (ApCsel. 19,1-ApCsel. 20,1). A kb. kétszázezer lakosú, gazdag kereskedőváros abban az időben a Római Birodalom Kis-Ázsia dálnyugati részén fekvő, Ázsia nevű tartományának volt a székhelye. Vallási jelentőséget Artemisz istennőnek az ókori világ csodái közé számító, fényes temploma adott a városnak. A világ minden tájáról érkeztek ide zarándokok, s emlékül magukkal vitték a templomnak és az istennő szobrának fémből készült kicsinyített mását. Szent Pál eredményes munkájára jellemző, hogy azért kellett elhagynia a várost, mert az emléktárgyakat készítő mesteremberek attól való félelmükben, hogy üzletük tönkremegy, lázadást szítottak ellene (ApCsel. 19,23-40). Az apostol szokásához híven először a helybeli zsidó telepeseknek hirdette az evangéliumot, s csak akkor hagyta el a zsinagógát, amikor a zsidók egy része nyíltan ellene fordult. Magával vitte a hívő zsidókat és a pogányok közt folytatta az apostolkodást. A következő két esztendő folyamán valószínűleg nemcsak helybeliek, hanem a szomszédos városok lakói közül is többen hallgatták Pált, s így jutott el az evangélium Szmirnába, Pergamonba, Tiatírába, Szárdeszbe és Filadelfiába. Az apostol Efezus elhagyása után is bensőséges kapcsolatban maradt híveivel és útja végén, mielőtt a rá váró szenvedések és fogság sejtelmével Jeruzsálembe indul, Milétoszban könnyek között búcsúzik el szeretett egyházának elöljáróitól. (ApCsel. 20,17-38). Jeruzsálemben Pál hamarosan fogságba jut, majd fogolyként Rómába kerül. Innen röviddel 63-ban bekövetkezett felmentése előtt Tichikusz nevű munkatársát küldi a kolosszei hívekhez és Filemonhoz írt levelével Kis-Ázsiába. Mivel az efezusi levelet is fogságból írta (Ef. 4,1; Ef. 6,20) és Tichikusszal küldte (Ef. 6,21), azonkívül mivel a levél tartalma hasonlít a kolosszei levél tartalmához, bizonyosnak látszik, hogy ezt a levelet is első római fogságából a kolosszei levéllel egy időben írta. A levél címzettjeivel kapcsolatban némi nehézséget okoz, hogy a két legrégebbi kéziratban a címzésben hiányzik Efezus városának neve. Több szerző azt is megjegyzi, hogy a levél hangja nem közvetlen és személyes, mint Pál többi leveleié, pedig hosszú efezusi tartózkodása idején bizonyosan sok hívővel került benső kapcsolatba. Mindebből arra következtetnek, hogy egy, Kis-Ázsia nyugati részének több egyházához intézett körlevéllel van dolgunk. Mivel Efezus neve a többi kódexben szerepel, valószínűleg az eredeti címzésben is benne volt, mint a vidék fővárosának és anyaegyházának neve. A gazdag tartalmú levél első része a megváltás isten-emberi művéről szól (1-3. fejezet): Isten Krisztus által megváltja, s benn, mint főben, új egységbe foglalja a bűnbe esett világot. A krisztusi megváltás as hívőkben valósul meg. Az egyház Krisztus titokzatos teste, a zsidóságból és pogányokból megtért hívők szent egysége és egyetemes közössége. Erre a tanításra különösen azért volt szükség, hogy a hívek közt teljesen tudatossá váljék a megtért zsidók és pogányok egyenrangúsága Isten országában (Ef. 2,11-22), és hogy az egymástól távolabb eső egyházak hívei is valamennyien az egyetemes egyház tagjának érezzék magukat. A levél második része buzdítás az egyetértésre és az életszentsége (4-6. fejezet). Ez a levél apostoli tanúskodás az egyház szentségéről és egyetemes katolicitásáról.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Online ár:
1 290 Ft