Megjegyzés: Színes és fekete-fehér fotókkal, ábrákkal.
FÜLSZÖVEG
Rólunk van szó az itt következő lapokon, lányokról és asszonyokról, leendő és valóságos anyákról. Rólunk, akik a természet által reánk osztott anyaszerepet évezredek óta méltósággal viseltük - össztársadalmi szinten legalábbis -, a reánk bízott gyermekeket adományként, áldásként elfogadtuk és felelősséget éreztünk irántuk, s az jelentette kiteljesedésünk gátját, ha a természet az anyaság ajándékát megtagadta tőlünk. Így volt ez a legutóbbi évtizedekig, mikoris valakinek-valakiknek eszébe jutott - sok egyéb eszmével, eszményképpel egyetemben - az anyaság méltóságait is megkérdőjelezni. A gyermeknemzés, gyermeknevelés öröméből, a gyermekvárás meghitt boldogságából társadalmi érdekek szolgálatába állítva a tervezett gyermekek vállalásának programszerűsége lett, az áldás nyűggé vált. A szerelmet és a szexualitást tudatosan szétválasztották. A nemi életet, mint természetes biológiai szükségletet az érzelmek fölé helyezték; így az új élet fogantatása számtalan esetben balesetté süllyedt, mely ellen minél hathatósabban védekezni kell, ha pedig bekövetkezett, mint egy elmérgesedett sebet, ki kell operálni. A nem tervezett gyermek nem kívánttá vált, a nem kívánt magzat élete fölött való rendelkezés szuverén anyai joggá lépett elő. Vissza
TARTALOM
Rólunk van szó 5
Élet és halál 7
Anyaság és társadalom 11
1. történet 13
2. történet 14
3. történet 14
4. történet 15
5. történet 16
6. történet 18
7. történet 20
8. történet 21
A "válsághelyzet"-ről 23
9. történet 23
10. történet 24
11. történet 24
Sztereotípiák az abortusz létjogosultságáról 26
Mama, kérlek, meséld el nekem 30
Előszó a beszélgetésekhez 31
Tünde 32
M. Mária 35
Németh Józsefné 38
Klára 40
Kati 41
Éva 43
N. 46
Dr. P. J. jogász 49
Amit életünk első kilenc hónapjáról tudni kell 54
Az élet első napjai 56
Az első három hónap 61
Érez-e fájdalmat a magzat? 68
Amit a terhességmegszakításról tudni kell 70
A művi terhességmegszakítás és szövődményei 70
Az abortusztabletta 81
A fogamzásgátlásról - röviden 84
A fogamzásgátlás mechanikus módjai 84
Méhen belüli eszközök (IUD) 85
Hormonális fogamzásgátlás 85
A természetes fogamzásgátlásról 87
Abortusz és orvosi hivatás 90
Felhasznált irodalom 95
Ez is elérhető kínálatunkban:
A bioetika nemcask új és gyorsan fejlődő elméleti tudomány, de mára a mindennapi életet, a közgondolkodást is jelentős mértékben befolyásoló szakterületté vált. szempontjai nem csupán az egyes orsz...
Online ár:
2 000 Ft
Online ár:
3 990 Ft