Székelyek - Magyar írók novellái

Összefoglaló

"A szegénységet is mindig olyan megszégyenítő méltósággal viselték, mint egy bujdosó nagyúr. Zimankós, zivataros életük arany káprázatban olvad fel. Az erdélyi magyarságnak két parádés, ünneplő gyermeke van: a székely s a kalotaszegi. Mind a kettőnek hitvány a földje. De hősies gavallériával a sovány földről magukra fordítják az ember tekintetét: engem nézz, mondják, ne a kopár körösvölgyi s kősziklás kárpáti hazámat. A székely a szellemével, a kalotaszegi a szivárványlátó szemével napkeleti udvartartást bűvöl az utas köré. Akinek nincs mit veszteni földi javakban, nagylelkűen tékozolja a lelke s a szelleme kincsét s megvigasztalja a szomorú gazdagokat. Mert maga nem szorul vigaszra. Feküdj le egy hideg, erdélyi domboldalra s álmodj a két művésztestvérről: a francia s az olasz népről. Itt vannak melletted. A kalotaszegi Erdély olasza, a képzőművész nép. A székely Erdély franciája, a mesemondó. Az egyik úgy él a szőttesei, korsói s faragásai közt, mint a szegény, olasz a márványpalotákban, a másik keveset ad magára, puritán a külseje, mint a franciának, csak a szelleme fénylik. Aki szegény, ajándékozza meg az egész világot, minthogy úgyse hagyhat semmit a fiaira. Erre tanít a két parádés nép: a kalotaszegi rózsa s a székely liliom, a tatár hercegkisasszony s a herceg testőre." Cs. Szabó László