sorozat:Tanuljunk nyelveket! tantárgy:Spanyol nyelv évfolyam:9. A tankönyvjegyzéken szerepel. A több mint tizenöt éve először kiadott gimnáziumi spanyol nyelvkönyvsorozat helyett indítjuk most útjára ezt a módszertanilag korszerűbb, a mai fiatalok érdeklődését is figyelembe vevő 3 kötetből álló sorozatot. Elsősorban a heti három, illetve öt nyelvórával számoltunk, s messzemenően figyelembe vettük a mai, korszerű nyelvoktatással szemben megfogalmazott nemzetközi, de különösképpen a hazai igényeket, követelményeket. A kézirat tervezésekor, megírásakor és a szerkesztés során gondoltunk azokra a nyelvtanulókra is, akik már nem iskolai keretek között tanulnak. A könyv 12 leckéből áll. Ezt a 12 leckét egy bevezető, előkészítő szakasz előzi meg, valamint kapcsolódik hozzájuk még négy ismétlő lecke is, amelyeket a megszerzett tudás ellenőrzésekor, számonkérésekor is használhat a tanár. A könyvben feldolgozott témakörök: üdvözlés, bemutatkozás, család, egy személy jellemzése, lakás, tájékozódás, tárgyak leírása, városi közlekedés, útbaigazítás, iskolai élet, szabadidő, üzletek, árucikkek, vásárlás, napirend, meghívás, időjárás, Spanyolország földrajza, ételek, étkezési szokások, levélírás, szünidő, utazás. A nyelvtani anyag bemutatja és gyakoroltatja a legfontosabb, egyszerűbb társalgási szituációkban nélkülözhetetlen jelenségeket. Az utolsó három leckében pedig megtanít két múlt időt. Ezzel a nyelvtani, valamint lexikai tudással a könyv elvégzése után a tanuló képes lesz alapfokú társalgást folytatni spanyol nyelven. A könyvhöz egy 90 perces kazetta is készült.
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Anyanyelvünk a magyar, de valljuk be, mindannyian követünk el nyelvhelyességi hibákat. Még nehezebb a dolga azoknak a gyermekeknek, akik nehezebben tanulnak meg írni, olvasni. Elsősorban Nekik ajá...
Online ár:
1 437 Ft
Eredeti ár: 1 690 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
1 666 Ft
Eredeti ár: 1 960 Ft
Online ár:
3 978 Ft
Eredeti ár: 4 680 Ft