"Mahátma Gándhí 1909. november 13-a és 22-e között, a dél-afrikai Transzválból Indiába tartó hajóútja során vetette papírra az India Szabadsága (Hind Swaraj) e változatát.
Gándhí Londonban tanult, diplomás jogászként, ügyvédként és közösségi vezetőként ekkoriban szerzett elévülhetetlen érdemeket a Dél-Afrikában élő indiai közösség jogegyenlőségi
harcában. 1909-es hazatérése Indiába véglegesnek bizonyult: a partraszállás pillanatától kezdve, az Indiai Nemzeti Kongresszussal karöltve, életét India nemzeti függetlensége kiharcolásának szentelte - a maga sajátos, később iskolateremtőnek bizonyult politikai, gazdasági és erkölcsi nézetei alapján, amelynek sarokköveit e művében fektette le.
Az India Szabadsága egy folyóirat olvasója és szerkesztője közötti párbeszéd formáját követi. A formai megalapozottságot az adta, hogy Gándhí 1903-tól egy saját kiadású lap, a Transzvál indiai közösségének szóló és
több nyelven kiadott Indian Opinion főszerkesztője volt.
A folyóiratban gyakran válaszolt olvasói kérdésekre, bocsátkozott intellektuális vitába, és fejtette ki álláspontját a legkülönbözőbb témákban. Az India Szabadsága, mint e szerkesztői
munkából született mű, tömör és közérthető foglalta Gándhí
hitvallásának, tapasztalatainak, és társadalmi programjának,
amelyet azután Indiában - részben - megvalósított és sikerre
vitt. Bátran kijelenthetjük, hogy a Hind Swaraj páratlan hatást gyakorolt hazája sorsára és a politikai filozófia fejlődésére,
önéletrajzi kötete mellett joggal tekinthetjük Gándhí legfontosabb írásos munkájának."
Ez a könyv két kimagasló tehetségű magyar emberről szól. Az egyik évtizedekkel idősebb a másiknál, mégis kortársaknak mondhatók. Útjaik többször keresztezték egymást. Voltak időszakok, amikor úgy t...
Bevezető ár:
3 120 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
Online ár:
5 096 Ft
Eredeti ár: 5 995 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján