Örömteli angoltanulás fülbemászó dalokkal!
Peggy és Peek elmagyarázzák az első angol szavaidat: teknősbékákat figyeltek és számoltok meg, megtanuljátok a hónapokat, a zöldségek és gyümölcsök színét és nevét, gyakoroljátok az átkelést az úttesten, ugráltok, mint a nyúl, osontok, mint a tigris, röpködtök, mint a madár, és lufikkal labdáztok a szobában.
A kötet segítségével:
- a gyermekek a koruknak megfelelő, vidám összeállításban ismerkedhetnek az angol nyelvvel;
- a mozgással, rajzolással, szituációs játékokkal kísért dalok révén észrevétlenül tanulják meg a szavakat, kifejezéseket;
- eközben fejlesztik mindazon képességeiket, melyek iskoláskorban jobb olvasás- és íráskompetenciát, beszédértést és szövegalkotást eredményeznek.
- Az angolul nem beszélő szülők is bekapcsolódhatnak gyermekük játékos nyelvtanulásába, így a tanulás örömteli közös tevékenység lehet.
- A magyar versek nem az angol szövegek tükörfordításai, hanem költői alkotások, így a gyerekek és a szülők önálló versikeként is megtanulhatják, mondogathatják őket.
A Helen Doron Early English kisdiákjai számára is értékes kiegészítés a gyerek-angoltanfolyamok mellé.
Vidám gyermekmondókák találhatóak a kötetben, színes rajzokkal.
Online ár:
1 097 Ft
Eredeti ár: 1 290 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
2 125 Ft
Eredeti ár: 2 500 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján