Erkel Ferenc zeneszerzői pályafutásának és magánéletének egyik válságos korszakáról szól ez a rendkívül sokszínű, lenyűgözően érdekes életrajzi regény. A már országos hírű nagy mester ötvenkét esztendős és a Nemzeti Színház karnagya, amely a történet egyik színhelye. További színhelyek:a pesti „Ínség-bazár” tarka forgataga, ahol magával Richard Wagnerrel is összeakadhatunk, továbbá Budán, a vérmező fölött, a Cziegler-lak, ahol a komponista él, hét fiával és egyetlen kislányával, a tizennégy éves Máriával, aki egymaga látja el a háziasszonyi teendőket a népes családban, -mivel a maestro felesége elhagyta férjét, gyermekeit, egész háza népét. Adél asszony Adler Györgynek a budai Mátyás-templom karnagyának a lánya fényes zongoraművészi pályafutásról álmodozott, és fájdalmasan nyomasztotta kispolgári életvitele húsz évi házasság után, kilenc gyermeke mellett.
Láng György, mint mindig, ezúttal is mesterien sűríti regényének néhány fejezetébe a korszak magyar zeneművészetének töméntelen sok jellegzetes vonását, szerepelteti legmarkánsabb alkotóit. A zeneköltők közül nemcsak Mosonyi Mihály, a jó barát és vetélytárs jelenik meg a könyv lapjain, valamint Liszt Ferenc, hanem felbukkan Reményi Ede hegedűművész is, továbbá nagyszerű jellemrajzokat olvashatunk Erkel Ferenc félig-meddig felnőtt fiairól, remek tehetségű Sándorról, Gyuláról, és Elekről is.
Többféle iskolai végzettséggel, diplomával rendelkező zenész, zeneszerző, zenei vezető, színész, rendező, színházalapító, színigazgató. Gyerekdarabokat, felnőtt darabokat rendez, zenét szerez filme...
Online ár:
2 600 Ft