Kristian Novak regénye műfaji értelemben krimi, középpontjában egy rejtélyes, embertelenül brutális leszámolás áll, és a nyomozás folyamata. A felzaklató történet négy elbeszélő vallomásaiból áll össze, akik mindnyájan "szökésben" vannak. A kurd Nuzat családját odahagyva Moszulból Calais-ba tart, a lakóhelyét feldúló iszlám terrorizmus elől menekül. A negyvenéves Milenának, válása és állása elvesztése után, vissza kell térnie szülőfalujába, Saboląčakba. Itt ismerkedik meg a húszéves cigány fiúval, Szandival, aki a nyomorból és a kiszolgáltatottságból próbál kiutat keresni egy jobb élet felé. Plančić, a zágrábi rendőrség PR-osa akarva-akaratlan csöppen bele a nyomozásba, viszolyog a piszkos politikai játszmáktól, de maga sem mentesülhet a helyzettel való sorozatos megalkuvástól. A négy ember sorsa összefonódik a határszéli Muraközben, Európa közepén, egy kis faluban. Marginális emberekből hús-vér hősök lesznek, akik történetükön keresztül egész valójában megmutatják az őket körülvevő világot, benne az üldözöttséget, a kiszolgáltatottságot, az előítéletek béklyóját.
2016-ban a könyv elnyerte az év regénye címet Horvátországban.
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert nevű fi...
Online ár:
6 800 Ft
Eredeti ár: 7 999 Ft
Online ár:
4 930 Ft
Eredeti ár: 5 800 Ft
Online ár:
3 600 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján