Mozart - Válogatott levelek és dokumentumok

Kárpáti János (szerk)

Információk

  • 629 oldal
  • Kötés: füles, kartonált
  • ISBN: 9786155062322

Összefoglaló

A könyv átgondolt szűréssel nyújt bőséges válogatást a Mozart-család levelezésének nyolckötetes összkiadásából. A válogatás Wolfgang legfontosabb és legérdekesebb levelei mellett gazdagon merít az apa, Leopold válaszaiból is. Számos jelentős zeneszerzőtől eltérően Mozart nem az örökkévalóságnak ír, ő nagyon is hétköznapi nyelven tart folyamatos kapcsolatot szeretteivel és barátaival. Apjának írott leveleiben sokáig az áldozatos szülőt szólítja meg, tisztelettel és hálával telve, de ha elolvassuk Leopold leveleit is, teljes valójában érthetjük meg kapcsolatuk válságba jutását, a már felnőtt fiú csalódását, majd apjával való határozott szembefordulását. További levelek a mozarti nyelv más tájaira vezetnek, a feleségnek szánt, sűrűn postázott üzenetek mindig kedves, olykor érzéki hangjához, a barátokhoz pénzkölcsönért könyörgő levelek Mozarttól szokatlan alázatosságához vagy a híres unokahúg-levelek szabadszájúságához. Kilenc Bäsle-levélből, amelyekről sokáig azt tartották, hogy nem tűrik a nyomdafestéket, hat szerepel itt újabb fordításban. A válogatás jelentős kortársaktól és Mozarthoz közel álló személyektől származó emlékezéseket, korabeli dokumentumokat is közöl, így az olvasó általános korrajzot kap a18. század végi Európa zenei életéről, s a múltban való eligazodást nagymértékben megkönnyíti a gazdag jegyzetanyag. E kötet segítségével beleshetünk a zseni mindennapjaiba, hogy aztán az utolsó oldalakon végül hirtelen magunkra maradjunk, amint a harminchat éves zeneszerző földi élete váratlanul véget ér.

0.100000001
4 990 Ft 4 491 Ft
17 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Kárpáti János (szerk): Mozart - Válogatott levelek és dokumentumok

Kárpáti János (szerk): Mozart - Válogatott levelek és dokumentumok

+
8 480 Ft 7 457 Ft 0.12
Raktáron
2 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • A Mahler. Egy zenei fiziognómia Theodor. W. Adorno egyik legismertebb munkája, egyszersmind méltó párja a szerző zenefilozófiai főművének, Az új zene filozófiájának. A...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Theodor W. Adorno: Mahler - Egy zenei fiziognómia
    Raktáron

    Theodor W. Adorno: Mahler - Egy zenei fiziognómia

    Rózsavölgyi És Társa, 2018 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
  • Napjaink egyik legjelentősebb Schubert-kutatója, a rangos Bard College professzora és a Bard Music Festival egyik művészeti vezetője 2000-ben publikálta Schubert-életr...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Christopher H. Gibbs: Schubert
    Raktáron

    Christopher H. Gibbs: Schubert

    Rózsavölgyi És Társa, 2018 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
  • "Lanczkor-Kocsis Krisztina alapos és kitartó, magas színvonalú tudományos munkája során az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb, komplex doktori értekezése született meg ...

    11 pont
    10 - 13 munkanap
  • A zeneszerző halála óta eltelt éppen 225 év alatt számtalan hosszabb-rövidebb Mozart-életrajz jelent meg, s mindegyikükből egy kicsit más Mozart lép elénk. Hol afféle ...

    17 pont
    5 - 7 munkanap
    könyv

    Mikusi Balázs: Wolfgang Amadé Mozart levelei

    Gondolat Kiadói Kör, 2016 0.100000001 4 990 Ft 4 491 Ft
Teljes lista
  • 1. kötet: A világhírű zongoraművész és karmester, Vásáry Tamás önéletregényének második kötetében a hatvanas évektől a kilencvenes évekig követhetjük történetét. A fri...

    27 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Vásáry Tamás: Üzenet III.-IV.
    Raktáron

    Vásáry Tamás: Üzenet III.-IV.

    Libri Könyvkiadó, 2016
    1 + 50%
    0.150000006
    7 999 Ft 6 799 Ft
  • A világhírű zongoraművész és karmester, Vásáry Tamás önéletrajzának első kötete a kezdetektől egészen a hatvanas évekig vezeti az olvasót. Feltárul benne a harmincas-n...

    27 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Vásáry Tamás: Üzenet I.-II.
    Raktáron

    Vásáry Tamás: Üzenet I.-II.

    Libri Könyvkiadó, 2016 0.150000006 7 990 Ft 6 791 Ft
  • Sebő Ferenc negyvenöt éve fedezte fel újra a magyar népzene világát, és a kilencvenes évektől olyan világhírű klasszikus zenei koncerthelyszíneken öregbítette - főként...

    12 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Jávorszky Béla Szilárd: Sebestyén Márta - CD melléklettel - "A madár repül, én énekelek"
    Raktáron
  • Napjaink egyik legjelentősebb Schubert-kutatója, a rangos Bard College professzora és a Bard Music Festival egyik művészeti vezetője 2000-ben publikálta Schubert-életr...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Christopher H. Gibbs: Schubert
    Raktáron

    Christopher H. Gibbs: Schubert

    Rózsavölgyi És Társa, 2018 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
Teljes lista
  • A könyv átgondolt szűréssel nyújt bőséges válogatást a Mozart-család levelezésének nyolckötetes összkiadásából. A válogatás Wolfgang legfontosabb és legérdekesebb leve...

    17 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kárpáti János (szerk): Mozart - Válogatott levelek és dokumentumok
    Raktáron

    Kárpáti János (szerk): Mozart - Válogatott levelek és dokumentumok

    Rózsavölgyi És Társa, 2017 0.100000001 4 990 Ft 4 491 Ft
Teljes lista
  • A könyv átgondolt szűréssel nyújt bőséges válogatást a Mozart-család levelezésének nyolckötetes összkiadásából. A válogatás Wolfgang legfontosabb és legérdekesebb leve...

    17 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kárpáti János (szerk): Mozart - Válogatott levelek és dokumentumok
    Raktáron

    Kárpáti János (szerk): Mozart - Válogatott levelek és dokumentumok

    Rózsavölgyi És Társa, 2017 0.100000001 4 990 Ft 4 491 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!