"Sokáig színes álom volt számomra a festészet és a természet szeretete; hogy gondolatok rendszere is, azt Vajda Lajos képeit nézegetve vettem először észre. Ezeknek a gondolatoknak a pályáját megkísérelhetjük kimérni, ugyanazzal az állhatatos figyelemmel, amellyel Kepler a bolygók útjainak számolt utána. Láttam azután, hogy nemcsak egy-egy életművön belül uralkodik gazdag, kavargó, de azért sejthető rend; a különböző korokban élt mesterek eszméi bonyolult kötésekkel egymáshoz kapcsolódnak. Természetes dolog, hogy a végeérhetetlen összefüggések rendszeréből azok a jelenségek emelkedtek ki a legélesebben, amelyekhez magamat a legközelebb éreztem, hozzájuk a leginkább vonzódtam. Ennek a logikai konstrukciónak egyes területeiről, például Vajda Lajos szentendrei rajzaiból szelíd sugárzás áradt, más része (ilyen volt Leonardo da Vinci oeuvre-je) minden racionalizmusa mellett szinte kikutathatatlannak bizonyult, és volt benne olyan hely, amely esztelen hévvel tündökölt - ilyennek láttam Grünewaldot. Mindez összekapcsolódott Európa földrajzával, tájakkal és épületekkel, a történelemmel, az idő nagy változásaival - s a jelennel."
Tartalom
Körülbelül 11
Leonardo, a Sík és a Messzeség. A Szent Anna harmadmagával-kép 33
Az isenheimi oltár 62
Embernek képe; Vajda Lajos, a kiterjesztett perspektíva és az örvény. A Felfelé mutató ikon-önarckép 126
Képjegyzék 185
Leonardo da Vinci: Szt. Anna harmadmagával
Grünewald: Az isenheimi oltár három fázisa
Grünewald: Keresztrefeszítés
Grünewald: Szt. Sebestyén
Grünewald: Angyali üdvözlet
Grünewald: Feltámadás
Grünewald: Angyalkoncert és Mária a gyermek Jézussal
Grünewald: Szt. Antal és Remete Szt. Pál beszélgetése
Grünewald: Szt. Antal megkísértése
Krisztus megszabadítja Ádámot és Évát a pokol tornácából. Mozaik a velencei Szt. Márk-templomban
Vajda Lajos: Házak szomorúfűzzel
Vajda Lajos: Ikonos önarckép
Vajda Lajos: Feszültség
Leonardo da Vinci: Keresztelő Szt. János
Vajda Lajos: Felfelé mutató ikon-önarckép
Online ár:
1 990 Ft