A színek és évek egy öregedő asszony, egy hajdani dzsentrilány emlékezésének foglalata. Az egymásba hullámzó emlékek azonban áttörik az idő határait, élővé teszik a múlt példázatát, s egybemosnak történetet, lírát és kommentárt.
A regény hősnője – sorsával egyszerre példázza a régi assszonyi élet csendes pusztulását és a süppedő világ erkölcsét, melyet Kaffka Margit gyalázatos tisztességnek nevez. Az az életforma, mely megszabja Pórtelky Magda gondolkodásának, vágyainak és lehetőségeinek határát, a nő számára egyetlen utat hagy: a házasságot. Magda is ősei módjára, megyei ember feleségeként akarja életét berendezni. Amikor azonban egy tragikus véletlen megfosztja férjétől, szembetalálja magát a megváltozott világgal, amely szinte kálváriát járat vele.
Második házasságát már azzal a meggondolással kezdi, hogy számára nincs más megoldás, mint egy új férj. Látszólag megint megkapaszkodik tehát, pedig élete süllyedése valójában most kezdődik el. Az emlékvilág falai lassan leomlanak, és durván láthatóvá lesz az élősdi és kiszolgáltatott asszony alakja.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Online ár:
3 315 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Letehetetlen, megindító, nagy segítség a saját életed szemlélésében, megítélésében.