1951 áprilisában Jack Kerouac három hét alatt, a spontán alkotás lázában írta meg az Úton eredeti változatát egyetlen, a végtelen utat jelképező papírtekercsre: annak a történetét, ahogy Neal Cassadyvel többször is beutazták Amerikát - ahogy száguldoztak a "jajongó kontinensen" át, s közben mindent meg akartak tapasztalni, ami csak kifacsarható az életből.
A beatnemzedék első nagy műve volt ez - előbb született, mint Ginsberg Üvöltése vagy Burroughs regénye, a Meztelen ebéd -, de csak 1957-ben jelenhetett meg, miután Kerouac átírta: kihagyta az akkoriban még botrányosan merésznek számító részeket, és minden szereplőnek más nevet adott.
Az ős-Úton csak jóval Kerouac halála után, 2007-ben jelent meg először, s azóta a mű két változatban létezik - mindkettő autentikus, de az Eredeti tekercs a maga nyersebb módján még inkább kifejezi a beatnemzedék életérzését és törekvését: hogy spontán, gátlástalan, lázadó, lüktető, száguldó, őrült, az élet titkának mélyére hatoló, új irodalmat akartak létrehozni.
Száz éve, 1922. március 12-én született Jack Kerouac amerikai író, a beatmozgalom névadója, az Úton című kultregény szerzője.
Dorian Gray a gyönyörű és naiv aranyifjú leghőbb vágya teljesül, amikor barátja megfesti portréját, az arckép pedig helyette öregszik, míg ő megőrzi szépségét és fiatalságát. Az örök fiatalságot az...
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
2 125 Ft
Eredeti ár: 2 499 Ft
Akciós ár:
2 793 Ft
Online ár: 3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján