Regény Szent László királyról a múltban, a jelenben és a jövőben. Krónika, regény, drága, interjúk, tanulmányik, helyszíni közvetítés, napló, levelek és vallomások. Kodolányi János levele Ignácz Rózsához, mint bevezetés, Makkai Ádám rövid "előszó helyett" című írásával.
Mint Makkai Ádám - az írónő Amerikában élő fia - rövid bevezetőjéből megtudjuk, Ignácz Rózsának több regénye is maradt kéziratban. Ezek közül A születésnap körül című 1982-ben az Egyesült Államokban jelent meg. Az Ünnepi férfiúval kivártunk, hogy itthon adhassuk ki.
Az igen érdekes regény Szent László alakját és a vele kapcsolatos hagyományokat mutatja be a múló időben. László királyt a magyar történelem egyik legnagyobb egyéniségének tekinti, aki tartalmas és tartós szintézist tudott teremteni a keletről hozott ősi hagyományok és a nyugatról kapott kereszténység, az európai kulturális értékek között.
A Szent László-képet érzékletesen, személyesen rajzolja meg. A személyesség az írói kompozíció felépítéséből is kiolvasható: először tárgyilagos, később a személyes motívumok kapnak nagyobb szerepet. A regényírói, esszéírói attitűd váltakozik a műben, míg a könyv zárófejezetei már inkább a mű születésének körülményeit, azaz a 40-50-es évek nehéz tapasztalatait írják le.
Online ár:
3 315 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
Online ár:
2 125 Ft
Eredeti ár: 2 499 Ft
Online ár:
2 125 Ft
Eredeti ár: 2 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján