A 20. századi magyar politikában Károlyi - némileg anakronisztikus jelenségként - azt az önzetlen, meg nem alkuvó, csak elveitől vezérelt politikus típust képviselte, amelynek visszatérése példaként szolgálhatna a ma politikai életének is.
A kötet célja az érdeklődő olvasókkal röviden megismertetni Károlyi Mihály (1875-1955) életútjának vitatott fordulatait, személyiségének, politikai pályájának indítékait.
A szerző nem állítja, hogy Károlyi a legkiválóbb magyar politikusok közé tartozott volna. Amellett érvel, hogy Károlyi, aki addig, amíg el nem hagyta Magyarországot, élte a nagybirtokos arisztokraták életét, és élvezte exkluzív társaságukat, bármennyire is eltávolodott tőlük később politikailag, sok tekintetben hasonló maradt a kiegyezés korának hatalom- és karriervágytól nem vezérelt arisztokrata politikusaihoz. Egészen 34 éves koráig alig foglalkozott politikával, közéleti tevékenységgel, majd egy évtizedre a magyar politika legfontosabb szereplői közé került, amit személyes kvalitásain túl anyagi helyzetének és rokonságának is köszönhetett.
Az 1919-es emigráció után Károlyi kalandos utat jár be mind földrajzilag, mind az általa követett ideológiák tekintetében - egy ideig egészen a szélsőbaloldalig -, de főleg és mindvégig antifasiszta maradt, ezért szálka a mai náciszimpatizánsok szemében is. Életének egyes szakaszait a politikai passzivitás, néha pedig az elkötelezett lázas politizálás jellemezte, hogy végül ő is emigránsként fejezze be hosszú és fordulatos életét.
Nagy nemzetközi tájékozottságával fölötte állt azoknak, akiknek Bécs, Berlin vagy később Moszkva volt a világ közepe - hazája helyzetét és lehetőségeit mindenkor a világhelyzet, az európai erőviszonyok függvényében ítélte meg.
A szerző a személyi kultusz és antikultusz témakörét is érinti, amelynek nagy hatása van ma is Károlyi és más történelmi személyiségek megítélésében.
Kilencvenhat éves vagyok, készen állok találkozni Istenemmel, amikor magához szólít. Iszonyatos dolgokat láttam: rituális akasztásokat, vaktában lelőtt embereket, kimondhatatlan kegyetlenséget, a k...
Online ár:
4 845 Ft
Eredeti ár: 5 699 Ft
Bevezető ár:
4 800 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Akciós ár:
4 900 Ft
Online ár: 5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
8 415 Ft
Eredeti ár: 9 900 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján