A szerző előszavából: "Több mint tíz év telt el A kommunista párt és a zsidóság Magyarországon (1945-1956) című kötet második kiadása óta, felmerül a kérdés, hogy ennyi idő után miért nyúltam ismét a témához? A szerzőtársak tudják, hogy egy-egy alaposabban kutatott téma az eredmények közzététele után is végigkíséri az ember pályáját, óhatatlanul is figyelemmel kíséri az adott kérdés további sorsát, elolvassa az újabb publikációkat, nem tud nem tudomást venni róla. Velem is ez történt, és közben a magyar közéletben dúló viták, konfliktusok nyomon követése elől sem tudtam kitérni. És újra és újra tudomásul kell vennem, hogy a zsidókérdés azóta is mérgezi a magyar közéletet, a politikát, akár a nevén nevezzük a problémát, akár nem. És ami a legszomorúbb és legfájóbb, hogy a véleményformáló budapesti értelmiség gondolkodásmódját továbbra is az ebből fakadó terméketlen, zsigeri és szemellenzős szembenállás jellemzi. Felmerült bennem a gondolat, hogy tegyünk még egy kísérletet, bővítsük a jelen felé a vizsgált időhorizontot, hátha a múlt, a közelmúlt ismerete közelebb visz a jelen konfliktusainak jobb megértéséhez, a viták bizonyos elemeinek tisztázásához."
Ez is elérhető kínálatunkban:
Egy kétnapos találkozón elhangzott beszélgetés írott változatát nyújtjuk át az olvasónak. A beszélgetőtársak köre véletlenszerűen alakult ki, az egykori gyerekek közül csak néhányan vállalkoztun...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 5 000 Ft
Online ár:
4 246 Ft
Eredeti ár: 4 995 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
4 667 Ft
Eredeti ár: 5 490 Ft
Online ár:
4 080 Ft
Eredeti ár: 4 800 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján