Ez a kötet a divattörténelem első stylistja, Giorgio Armani szavaiból, mondataiból, szentenciáiból állt össze, azokból a nyilatkozatokból, melyeket egyedülálló nemzetközi sikerszériájának évtizedei alatt Armani a világsajtó legkülönbözőbb orgánumainak adott.
Sosem szabóként vagy hagyományos értelemben vett tervezőként fogta fel a munkáját, hanem a stílus, a jó ízlés felől közelített az öltözködéshez. A divattörténészek valószínűleg úgy fognak rá emlékezni, mint aki kibelezte a férfizakót. A keményítések, válltömések és vásznazások nélküli, jól szabott ruhadarab a világszerte híres Armani-stílus jelképe. A lezserség és az elegancia jegyében alkotott kollekciói klasszikusan szépek és izgalmasan modernek. Ruháit minden korosztály, férfi és nő szívesen hordja és hordhatja akár évtizedeken keresztül is, mert nem mennek ki a divatból. Olyasfajta öltözködési forradalmat robbantott ki Olaszországban, mint Coco Chanel Franciaországban.
A star system mechanizmusát is ő indította el azzal, hogy meghódította és azóta öltözteti a filmvászon és a vörös szőnyeg sztárjait. Az Amerikai dzsigoló főszereplőjének, az akkor még alig ismert Richard Gere-nek olyan káprázatos ruhatárat tervezett, hogy amikor a randevúra készülő szépfiú kinyitotta a szekrényt, a mozi közönsége felmorajlott.
Kirakatrendezőből bárminemű képzettség nélkül mára a világ egyik leggazdagabb stylist-vállalkozójává lett, aki a szabóműhelytől az igazgatótanácsig, az ötletektől az akvizíciókig mindent személyesen felügyel. Szenvedélyei: munka, ingatlanok, macskák. Soha semmivel nem elégedett. A mai napig rendületlen szorgalommal dolgozik. Nyolcvanegy éves.
Tervezzétek meg az esküvőtöket könnyedén, stresszmentesen, hogy ne maradjon ki semmi és mindenre jusson elég időtök! Ez az esküvőtervező 12 fejezeten keresztül ellenőrző listák, kérdések és vázl...
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
Online ár:
5 696 Ft
Eredeti ár: 5 995 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
2 465 Ft
Eredeti ár: 2 900 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján